Biszku 90: megint elfelejtették Bélát

„2010. június 16-án számos jel utalt arra, hogy Novák Tamás és Skrabski Fruzsina dokumentumfilmje, a Bűn és büntetlenség, illetve annak első nyilvános bemutatója akár történelemformáló hatású eseménnyé is válhat. Előző nap az országgyűlés kulturális bizottságában részleteket vetítettek a filmből, sőt a testület egy országgyűlési határozati javaslatot is elfogadott, hogy személyiségi jogi okokból ne lehessen dokumentumfilmeket betiltani (Biszku családja ugyanis hasonló indokra hivatkozva nem akarta engedélyezni a vetítést). A bemutatóra végül egy olyan budai helyen került sor, ahol igen gyakoriak a Fidesz-közeli ifjúsági rendezvények, a frissen megalakult kormány miniszterelnök-helyettesének, illetve a Fidesz frakcióvezetőjének jelenléte pedig azt sejtette, hogy a kommunista bűnök büntetlenségének a problémája a közélet aktuális és fontos kérdése lett 2010. nyarán, közvetlenül a kormányváltás után. Olyan kérdés, melyre komoly cselekvési lehetőséggel rendelkező, befolyásos politikusok is odafigyelnek - és talán már gondolkoznak is a megoldáson. Mostanra világosan kiderült, hogy ez csupán illúzió volt.

Pedig legalább három alkalom is lett volna rá, hogy a parlament ún. rendszerváltó törvényekről, köztük az igazságtételről tárgyaljon. Először 2010 nyarán, amikor az első hónapokban egyébként is sorra különféle szimbolikus törvények (pl. Nemzeti Összetartozás Napja, kettős állampolgárság) kerültek a Ház elé. Az egyetlen eredmény akkor a kommunista bűnök tagadásának a büntetéséről szóló Btk.-módosítás lett. A következő, sejthetően az utolsó alkalmat 2011 tavasza és az új alkotmány elfogadása jelentette volna, ám az új alaptörvény sem az ügynökmúlt, sem a kárpótlás, sem a lusztráció, sem az igazságtétel kérdésével nem foglalkozott - leszámítva egy csupán szimbolikus jelentőségű sort a preambulumban a náci és kommunista bűnök el nem évüléséről. Az utolsó utáni lehetőséget pedig a mostani őszi parlamenti ülésszak jelenthetné, amikorra a sarkalatos törvények elfogadását időzítették. Ám mivel az ülésszak kezdetéig semmit nem lehetett hallani arról, hogy a következő hónapokra tervezett törvénydömping során esetleg rendszerváltó törvények is sorra kerülhetnének, Biszku Bélának most sem kell aggódnia.

De nemcsak az rendkívül tanulságos, ahogyan a politika végül gyakorlatilag semmit nem kezdett az egész Biszku-üggyel, hanem az is, ahogyan a nyilvánosság érdeklődése szintén elpárolgott pár hónap alatt. Különösen érdekes, hogy kevés kivételtől eltekintve vajon hová tűnt annak a kormánypárti holdudvarnak és sajtónak a hangja, mely korábban olyannyira határozottan követelte a kommunista múlt maradványainak eltakarítását. Az össznépi felejtés közepette a Biszku-ügyet kirobbantó újságírókon, pár bloggeren és neves történészen, illetve szélsőjobboldali figurákon kívül mindössze egyvalaki akadt, akinek az igazságérzetét sértette, hogy a bocsánatkéréstől elzárkózó, cinikus Biszkunak továbbra sem kell felelnie tetteiért: egy fiatal nemzetközi jogász, Gellért Ádám.”