Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Bajban van az euró, bajban van Európa, és hogy mi, magyarok ne legyünk még nagyobb bajban, folytatnunk kell a szigorú pénzpolitikát.
„Európa leszálló ágban van, és ez a következő évtizedben így marad – állapította meg Orbán Viktor. Vagyis az a térség, amelyhez nem egészen tíz éve csatlakoztunk, egyre kevésbé vonzó célpont. Mégsem tehetjük meg, hogy gyökeresen másfelé orientálódunk, hiszen itt élünk Európa kellős közepén. Az EU régebbi tagországai közül többen nagyon eladósodtak. Ez a folyamat még erősödött is, mert a kormányok a válság idején pénzt pumpáltak a bankokba. Mi ellentétes irányban mozogtunk: a Gyurcsány-kormány eladósította az országot, ezért bennünket évek óta fogyókúrára fogtak a hitelezők. A költségvetés kényszerű kordában tartása teremtette azt a viszonylag kedvező helyzetet, amibe most az ország vezetése kapaszkodhat. Ehhez ragaszkodunk tovább is, mondta a miniszterelnök, tartjuk a korábban elhatározott háromszázalékos államháztartási hiányt, folytatjuk az adósság szisztematikus lefaragását.
Ez a ragaszkodás azt is jelenti, hogy alkalmasint tovább kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Bajban van az euró, bajban van Európa, és hogy mi, magyarok ne legyünk még nagyobb bajban, folytatnunk kell a szigorú pénzpolitikát.”
