Szertefoszlott illúziók

„- Miért hagyta abba a politikai kampányokat?

- Tele lett vele mindenem. Pedig nagyon érdekelt ez a munka, mikor elvállaltam. Ráadásul úgy hittem, az egykori liberális alternatíva testesíti meg leginkább az ízlésvilágomat. Aztán jól kiderült, hogy ez nem így van. A reklámiparban hozzászoktam, hogy az ígéretek nagy része azért mégiscsak teljesül. Ha nem így lenne, az ember nem venné meg újra és újra a terméket. Persze, kiemelem, fölnagyítom a jó tulajdonságokat, de ha egyébként egy kalap szamócát nem ér az egész, a fogyasztó miért is választaná újra? A politikában nem így van. Nehéz szembesülni azzal, hogy ígéreteket fogalmazol meg egy kampányban, aztán azok nem teljesülnek. Leginkább morális és emberi okokból vált ez vállalhatatlanná a számomra. Egyszer csak egy olyan indulatos, ellenséges, mérhetetlenül alpári és színvonaltalan világba csöppentem bele, amire nekem egyszerűen nem volt és ma sincs szükségem. Ezért.

- De azért figyel, mi történik.

- Persze. Bár politikai marketinggel vagy a politikával magával nem foglalkozom, mégis azt gondolom, hogy minden tevékenységem politizál önmagában, hiszen az ízlésem nem fog megváltozni attól, hogy kormányváltás történik az országban. Ha az ember őszintén akar élni, akkor a kulturális ízlésétől és az identitásától nem tud megválni mások kedvéért. Egyszer hallottam egy bon mot-t: »Uraim, íme az elveim. Ha nem tetszenek, vannak mások is!« Én nem így működöm. És akár a Nemzeti Vágtát csinálom, akár a Médiauniót, akár a Gringo Sztárt, teljesen mindegy: mindenből érzékelhető, mit gondolok a világról.

- Nemrég olvastam, hogy egy Scenic nevű amerikai kisváros cakli-pakli eladó. Laknak benne vagy öten, van posta, bolt, minden, nyolcszázezer dollár az egész. A játék kedvéért: ha el kéne adni Magyarországot, hogyan kezdené építeni a kampányt?

- Először is kizavarnám az egész politikai elitet a piacra, hogy éljenek meg ott, ha tudnak. Hagynám, hogy felemelkedjen egy új politikai osztály, amely képes rávenni az országot, hogy nézzen szembe a valósággal. Legyen őszinte magához. Ne forduljon el a hagyományaitól, de ne is értékelje túl őket. Próbáljon felzárkózni a versenyelvű társadalmakhoz, de maradjon szolidáris. Próbálja meg a magyarságát nem pajzsként, hanem adottságként hordozni. Próbálja meg felfogni azt, hogy amiről évszázadok óta azt gondolja, hogy különleges, az valóban különleges, de nem jobb és nem is rosszabb a többiekénél. Próbáljon meg elbúcsúzni a kiskapuktól, meg attól a gondolattól, hogy az állam majd eltartja. Próbáljon megszabadulni attól, hogy az aktuális politikai vezetőket kisistenként bámulja, bármelyik oldalról legyen is szó, és ne várjon már csodákra! Ez körülbelül harminc éves projekt. Ha ez megvan, utána beszélgethetünk a marketingről. Addig nem érdemes.”