„Lehet, hogy mégis lesz Bánk bán-bemutató Los Angelesben. Kérdés, milyen áron. Mert az már kiderült, hogy az a kétszáz millió, amennyit az állam szán a produkcióra, bizony kevés. Legalább a duplájára volna szükség ahhoz, hogy a Los Angeles-i operaház belevágjon a kalandba; ők nem szeretnének anyagi áldozatot vállalni, ha annyira kell a magyaroknak az a Bánk bán Amerikában, hát fizessék ki a költségeit tokkal-vonóval.
A dolog tehát úgy áll, hogy négy tervezett előadáson három-háromezer néző, vagyis összesen tizenkétezren tekintenék meg a magyar nemzeti operát, és ezért le kellene tenni négyszázmillió forintot. Ha a felét a kormányzat állja, akkor a másik kétszázmillió »valahonnan« pótolandó. Tegyük fel, akadnának szponzorok - bár a mai gazdasági helyzetben, válság-, és különadók idején azért megnéznénk, honnan kalapoznák össze a szervezők ezt a summát. Nem véletlen, hogy a tavaly decemberi sajtótájékoztatót követően, miután egy magyar magáncég bejelentette az induló vállalkozást, egyszer csak kiderült, hogy nincs kellő fedezet a projektre. A hírek szerint most majd a minisztérium képviselője újrakezdi a tárgyalásokat Los Angelesben, de nem visz magával nagyobb összegről szóló ajánlatot: a tárca továbbra is »csupán« kétszázmilliót adna az előadás létrehozására. (...)
Az amerikai Bánk bán-projekt semmi egyéb, mint az üres látványpolitizálás, a talmi országimázs-építés egyik felesleges attribútuma. Egyszerűen megengedhetetlen pazarlás, rossz helyre folyatott pénz - és nem utolsó sorban mindazok semmibevétele, akik valóban rászorulnának olyan támogatásokra, amelyeket azzal az indoklással nem kapnak meg, hogy ilyen válságos időkben be kell látniuk: a nemzetgazdaság teherbíró képessége korlátozott. Ennek a hivatkozásnak persze mindig ellenőrizhetetlen a valóságtartalma, hiszen a költségvetési tételek jobbára az aktuális politikai akarat függvényében határoztatnak meg. Magyarán: döntés kérdése, hogy egy ország mennyit szán erőforrásaiból a kultúrájára. Magyarország még a szűkebb térség államainál is arányosan mindig jóval kevesebbet - miközben persze valamennyi kormányzat szerette magát a kultúrnemzet istápolójának hirdetni.”