Pártszavazás

2011. június 22. 08:20

Értem a nagy túlélőket, ők veszélyben érzik mai pozíciójukat. Nem indulhatunk ki pár tucat ember egzisztenciaféltéséből.

2011. június 22. 08:20
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

„Mától pártszavazás van az MSZP-ben. A pártszavazás a változás szükségességéről szól. Arról, hogy belenyugszunk-e az évtizede megcsontosodott kulturális, emberi viszonyokba, vagy megmozdítjuk a pártot.

A pártszavazás sikeres lesz, de pártjogi értelemben nem lesz eredményes. A vezetés szerint 32 ezer tagunk van. De jó lenne! Ismerve szervezeteink állapotát, a nyilvántartott tagok harmada, negyede mozdítható. Ebből a töredékből meg aligha lehet nyolcezer tagot szavazásra bírni. De nem ez a lényeg. Ki fog derülni, hogy az aktív tagok többsége változást akar és igen-nel fog szavazni a pártszavazáson. És az is ki fog derülni, hogy igenek száma mesze meghaladja majd a Demokratikus Koalícióban levő párttagok 1500 fős létszámát.

Ez akkor is így lesz, ha a pártelit jelentős része berzenkedik a szavazástól. Értem őket. Értem a nagy túlélőket, ők veszélyben érzik mai pozíciójukat. Személyes empátiám ellenére mégis azt gondolom, nem indulhatunk ki pár tucat ember egzisztencia féltéséből.

A pártszavazás nem a vége a változásoknak, hanem a kezdete. Ha csak annyian akarnának új viszonyokat, az az egyharmad, akik velünk voltak a kongresszuson, akkor sem lehetne visszatuszkolni az új idők szellemét a palackba. És ehhez az sem elég, ha a renitenseket pártfegyelmivel fenyegetik. Mert a pártfegyelmi kockázata ezerszer kisebb, mint az elveinkről való lemondás okozta belső meghasonlásé. Ezért aztán menni kell előre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2011. június 22. 19:31
Böszme! Te még engem is meg tudsz lepni, pedig ha rólad és pártodról hallok, nem sok nálam cinikusabb ember van!! Ezt csak idézni tudom: "Értem a nagy túlélőket, ők veszélyben érzik mai pozíciójukat. Nem indulhatunk ki pár tucat ember egzisztenciaféltéséből." És ezt pont te mondod?????????? Öszöd hőse, az ország gazdaságát taccsra tevő, milliókat megnyomorító, embernek látszó személy??? Te aki törtetsz előre, mert leestél a húsosfazék mellőli létráról??? Hát rád tényleg illik Szolzsenyicin fajtádról adott jellemzése. Egyetlen mentséged, hogy két vállra fekteted az MSZP-t!
elfelejtette
2011. június 22. 19:02
Ferenc remekül végzi a dolgát. Szorítok neki, hogy sikerüljön az hatalomátvétel. Ismét.
rodesz
2011. június 22. 18:59
Nem baj az nekünk, ha a Feri még egy ideig fontoskodik az MSZP-ben. Láttuk ugyanis, hogy hova vezet, ha ő valahol reformokat hajt végre. Ha legalább annyira sikeres lesz, mint a korábbiakban, akkor rövidesen megszabadulhatunk a rendszerváltás egyik legnagyobb tehertételt jelentő örökségétől. Azt hiszem, akkor valóban lezárhatjuk majd a rendszerváltást, és köszönetet mondhatunk Ferencnek, hogy hozzásegített minket ehhez. Persze a hála szavaihoz hozzá kell tennünk, hogy kicsit elkésett.
NoCsak
2011. június 22. 17:36
Saját magára gondolt: Értem a nagy túlélőket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!