„Frau Vásárhelyi azért kényszerül mostanában magyarázkodásra, mert az Index ellen emberi méltóságának megsértése miatt indított pere annyira abszurd, és annyira szemben áll mindazzal, amit ő egyébként hirdetni szokott sajtószabadságról, egyebekről, hogy az már közvetlen környezetében, a legliberálisabb liberálisok között is röhej tárgya. Tanúskodik erről számtalan blogbejegyzés, személyes és nyilvános kommentár. Például a paramilitáris szélsőjobboldali jogászjugend, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédei is nevetségesnek nevezték Vásárhelyi akcióját és az elsőfokú ítéletet, sőt elvállalták a perben két szerzőnk védelmét.
A sértődékeny Frau nyereségvágyból és magánérdekből alaposan keresztbe verte a médiatörvény liberális kritikusainak érvelését: ők épp azt hozták föl a Fidesz új médiaszabályozása ellen – egyébként teljes joggal –, hogy az emberi méltóság védelmére álságos módon hivatkozva indokolatlanul korlátozza a szólásszabadságot. Ezért magyarázkodik tehát V., ezért bizonygatja, hogy az Index példátlan gaztettet követett el ellene. Ebből természetesen egy szó sem igaz.
A Népszabadság olvasói Vásárhelyi leírása alapján azt gondolhatják, hogy az Index két szerzője (a magas, szőke, pengeajkú echte keretlegény Szily és a szőrös, zsidó kollaboráns Bede) valóban megalázó, mindenféle méltóságokat sértő helyzetben ábrázolta a szende médiaapácát, pedig ilyesmiről szó sincs. A két szerző szatirikus írásában kibomló kép valóban szexuális töltetű, de e képben nem Vásárhelyi az, aki megalázott helyzetben van, hanem a két szerző. (V. a domina, aki alázza, fizikailag és lelkileg kínozza a szerzőket.) Nem kell hozzá esztétadiploma, általános iskolás szövegelemzési készséggel is nyilvánvaló, miben különbözik ez az ironikus-önironikus ábrázolásmód a brutális gyalázkodástól, az emberi méltóságot valóban sértő verbális agressziótól.”