Semmi köze a beszámolóknak ahhoz, ami van

„Mostanában valamiért rendszeresen vágókép vagyok híradókban, pusztán ezt nem szoktam csakúgy kiposztolni. De ismét, sokadik alkalommal volt szerencsém részt venni egy eseményen, és aztán (illetve ebben az esetben: közben) a TV-ben látni, mennyire semmi köze nincs a média beszámolóinak ahhoz, ami van, és erről mindenképp írni akartam. A különböző híradásokban nagyjából az jött le, hogy itten az LMP és külföldi gazdag támogatója (akit kerestünk, de szombat lévén nem értük el, by HírTV) kezükben tartva a teljes külföldi médiát lejáratják országunkat.

Tényleg durva látni, amint emberek először szembesülnek ezzel. Azzal, hogy kint volt x TV-stáb, készítettek felvételeket, megkérdeztek embereket, akik elmondták, miért vannak itt. Minden lehetőség adott, hogy egyszerűen fel legyen véve és le legyen adva, hogy van egy roma közösség, akik ronggyá parázták magukat amiatt, hogy fegyveres kiképzést szervez egy militáns csoport gyerekeiktől szó szerint pár méterre, ezért a gyerekeket az asszonyokkal elküldték, ők meg pár odautazó civil segítségével földnapi faluszépítő hétvégét tartanak, jelezvén, hogy ők már nem hajlandóak elmenekülni, és nincsenek is egyedül. Semmi köze nem volt az LMP-nek az egészhez (sem nyíltan, sem titokban), semmi holokauszthangulat nem volt, egyszerűen sok ember megfogta a munka végét és két napig azon dolgozott, hogy jobban nézzen ki a település. És nem, ebből semmi nem jelenik meg. A véletlenszerűen kiválasztott emberekkel készített interjúk nem jelennek meg, amiből mégis megjelenik egy mondat, az úgy van kivágva, hogy véletlenül se utaljon semmi ilyesmire. Az éppen lepihenő emberek vannak, akik mégsem dolgoznak, csak beszélnek róla, hogy munka kellene narrációt kapnak.

Engem nem lepett meg a dolog, láttam már ezerszer, sőt, igaziból engem az ezzel kapcsolatos tapasztalat tett aktivistává, bár az még nekem is újdonság volt, hogy éppen ebben a pillanatban vagyok ott a még zajló eseményen, amiről beszámol a TV, és egyszerre látok helyben egy létező, valódi valóságot, és a TV-ben egy milliók számára létező, erre még csak nem is emlékeztető, teremtett valóságot. Ami viszont döbbenetes volt, az a többiek döbbenetét látni. Hogy nem egyedül vélem azt, hogy itt valami nem stimmel, hanem közös tapasztalatunk az egyidőben létező, közvetlenül és tévén keresztül látott világok közötti különbség.

Közben amúgy tökre megérné beszélni arról, hogy mi értelme van egy ilyen programnak (egyrészt semmi, másrészt meg nagyon sok), mi lesz pár nap múlva (hajajj), vagy bármiről. De nem lehet, mert az a valóság, amit láttam, megtapasztaltam, az hivatalosan, a média közvetítése szerint nincs, nem létezik. Én amúgy a szolidarizálás mellett főleg pont azért mentem, hogy saját szememmel lássam a dolgokat, beszéljek a helyiekkel, meg hogy egy napig hasznos fizikai munkát végezzek a gép előtt pötyögés helyett. Takarítottam ki csatornát eső hordta törmelék közé beállt félméteres szmötyiből, meg gyűjtöttem szemetet patakban gázolva. Semmi különös, de munka volt. Hallottam sokakat sok mindenről beszélni, fehéreket, cigányokat, tucatnyi posztot tudnék írni róla, ezt most kihagynám, egy epizódot említenék csak meg (és halál hidegen hagy ha bárki munkverásnak gondolja).

Végeztünk a csatorna kiásásával/lapátolásával. Mutatom az előzetes elvárásaimnak megfelelően féltucatnyi vérhólyagos tenyeremet a helyi kamasz srácoknak, akikkel együtt dolgoztunk. Ugyan nem itt laknak (rokonnál, szomszéd faluban), nem itt élnek (a legközelebbi koleszban, azaz egy órányira lévő településen), de jöttek segíteni. Mutatják ők is a tenyerüket, mint a beton, évek nehéz fizikai munkájának nyoma. Gyári munkás, háztájizó nagyapámnál láttam ilyet, ők viszont 16 évesek ha lehetnek…”