„[A]nnyit legalább illik tudni a történelemből, hogy az önkényuralmak nyitányának elválaszthatatlan része a nagy csinnadrattával elővezetett perek sora, már csak a társadalom mihez tartása végett is. Felidézve a középkori autodafék népszórakoztató és -nevelő hagyományát. S minek is tagadnánk, bizony felettébb gyanúsnak találtuk az összehangolt, nem lankadó (valamint szintén árulkodóan ugyanazt a vádat naponta ismételgető, vagyis propagandaszándékú) sajtókampányt, amely elárasztotta a jobboldali médiát, a ma már nélkülözhetetlen internetes besegítéssel. S már az első cikkek első (névtelen) hozzászólói megpendítették lelkendezve a gyanúba kevert filozófusok perének lehetőségét. Nem tartanak tőle, hogy ez a külvilágban is fel fog tűnni, kivált a potenciális vádlottak ismertsége okán? Miként persze az is, hogy történetesen éppen olyanok neve áll a lista élén, akik merészeltek a nemzetközi - értsd: a demokratikus partnerországok - közvéleményéhez fordulni a szólásszabadság védelmében. Ha igazuk van, ha sem, ilyen elbánásban részesíteni kritizálókat nem éppen demokráciákban szokás.
S valóban nem észlelik a magas kormánykörök e kampány alantasságát? S hogy milyen - egyértelműen szélsőséges - indulatokat váltottak ki vele máris a saját táborukban?”