Rend felárral

„A főpolgármester nemrég ígéretet tett: december 15-ére rendet tesz Budapest kiemelt aluljáróiban, s egy nappal a maga szabta határidő előtt sajtótájékoztatón jelentette be: a nagytakarítás sikerült. (...) Az akció sikeres volt, de komoly árat kellett fizetni érte.

A szociális ellátásban dolgozók presztízskérdéssé tették, hogy a hajléktalanok maguk döntsenek úgy: elhagyják az aluljárót. Ne a rendőr kísérje fel őket a lépcsőn, hanem mindenki saját akaratából, neki tetsző, jobb lehetőséget elfogadva lépjen tovább, feljebb. Ajánlottak ágybérletet, fizetős szállót, komfortos intézményt, de az is előfordult, hogy a szállótól idegenkedőknek megsúgták: ezen a télen akkor sem dobja ki őket onnan az éjjeliőr, ha isznak egy kortyot, az egymáshoz ragaszkodó párokat azzal csalogatták, hogy a férfiszállóra most bejöhet az asszony is, a kutyatulajdonos hajléktlanoknak pedig a négylábú társ befogadását is kilátásba helyezték. (...)

Azzal, hogy a kiemelt aluljárókból szállókba vitték az embereket, még nem lett több férőhely a budapesti intézményekben. Aki egyébként az aluljárót választotta volna, elfoglal valahol egy vaságyat, amelyet egyébként talán valaki más használna. Februárban, miközben telt házzal működtek a szállók, a szociális munkások több mint kétezer közterületen éjszakázó hajléktalan embert tartottak nyilván, és több százan lehettek, akikkel nem sikerült kapcsolatot teremteniük. Ehhez képest eltörpül, hogy 116-an aluljáróban alszanak-e, vagy sem. A járókelők komfortérzetét talán növeli a rend, az érintettekét azonban alig. Mégis, az ő sorsuk került a figyelem középpontjába, üzenetértékű ugyanis, hogy az első aluljáró-akció milyen eredménnyel zárul. A szociális szakma attól tartott: veszélyes precedenst teremt, ha az egyenruhások a maguk eszközeivel tesznek rendet. Derüljön ki feketén-fehéren mindenki számára, hogy meg lehet ezt csinálni humánusan, méltósággal is.

Csakhát, a jelenlegi feltételek mellett nem túl gyakran...”