„A beérkező segélyek alapján sokan gondolják úgy, hogy az adakozás valójában nem más, mint egy évközbeni extra lomtalanítás. Felsőzsolcára, az árvízkárosultaknak, akiknek sokszor elvitte az ár a házát és mindenét, legalábbis rengeteg ilyen adomány érkezett. Például doboznyi divatból kiment, ronda nyakkendők, mosatlan és szakadt ruhák, törött játékok. De emlékszünk még számos egyéb esetre az elmúlt évekből, amikor még politikusok is lejárt szavatosságú tésztával örvendeztették meg a rászorulókat. A kolontáriaknak szánt adományok egy részét is visszafordítják vagy át sem veszik a segélyszervezetek. Az önzetlen adományozók pedig általában felháborodnak, amikor azt kérik tőlük, hogy először mossák ki és hajtogassák össze a felajánlott ruha- vagy ágyneműt.
A segítő szándék megvan, sokszor viszont a megfelelő tapintat hiányzik. Hosszú évek alatt felépített egzisztenciákat mosott el a víz vagy az iszap. A hirtelen mindenüket elvesztett embereknek elképesztően megalázó olyan adományokat átvenni, melyek korábbi gazdájuknak csak kidobásra váró szemetek voltak. Hasznos a kihúzható kanapé, de nem a szakadt, kiálló rugójú. Kell a meleg ruha, de nem az elnyűtt, szakadt bélésű. Kell játék a gyerekeknek, de nem a hiányos társasjáték, a tépett mesekönyv.
A tapintat olykor máshogyan is hiányzik. A magánadakozók általában kiválasztanak egy-egy családot, egyeztetnek velük, hogy mire van szükségük, és egyénileg le is szállítják a kért dolgokat. Ezzel eddig semmi baj nincs, de egyesek hajlamosak katasztrófaturistaként viselkedni, például, amikor elvárják a megsegített családtól, hogy rendszeresen tájékoztassa őket, mire és hogyan tudta használni a felajánlott tárgyakat. Sőt, küldjön képeket is majd, ha berendezkedtek. Ezek a beszámolók - egyáltalán nem érthetetlen okokból - sokszor nem érkeznek meg. És van olyan adományozó - az internetnek hála, számos fórumon találunk ilyen hőbörgéseket -, aki hálátlanságnak minősíti az elmaradozó köszönőleveleket. Akadnak olyanok is, akik, bár teljesen új, sokszor drága adományokat küldenek, vagy nem tájékozódnak a bajba jutottak valós szükségleteiről, vagy egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy egy átmeneti szállásra, mondjuk, sportcsarnokba kerülő károsultnak mire lehet igazán szüksége.”
