„Tegnap Orbán Viktortól már nem is a baloldali, hanem valamiféle neoliberális utópia bukásáról hallottunk, ami abban állt volna, hogy lehet pénzt csinálni munka nélkül – hogyne lehetne, betéti kamatnak vagy tőzsdei árfolyamnyereségnek hívják –, majd egy technokrata utópia bukását is nyugtázta a miniszterelnök. Eszerint lehetne a nép nevében az emberek ellen kormányozni, de hát amit így írt le, az nem utópia, hanem a második Gyurcsány-kormány komoly politikai hibája volt.
Megtudtuk még azt is, hogy az új kormány, amelyet vezetője ezúttal nem a szavazófülkék, hanem a kétharmad forradalmáraiként írt le, a szociális biztonság érdekében nem hajlandó feladni a jelzáloghitelesek kilakoltatási moratóriumát, az energiaár-stopot, a gazdaság fellendítésére történelmileg (nálunk) példátlanul alacsony társasági adót vezetett be, és előkészítette minden idők legalacsonyabb személyi jövedelemadóját. Ezek már valóban komoly mondatok és tettek.
Nyolc éve vagy még régebben szeretnénk megtudni, hogyan lehet ezeket egyszerre megoldani. (Bár lehetne!) Erről azonban szó sem esett. Így aztán az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás, az ipar vagy a mezőgazdaság gondjairól, esélyeiről sem. A száz napról megtudtuk, amit erre méltónak gondolt a miniszterelnök, de már a százkettedikről semmit. A Kötcsén megkezdett mondat – és a benne lévő dráma – politikai magánüggyé vált.”