„A gimnáziumi történelem könyvek szintjén megtanult tudás semmit nem ér egy modern társadalomban; a magyar társadalomtudományi oktatás – egyébként a kommunista rendszerben gyökerező lemaradása – idejétmúlt vonása miatt egy átlagos értelmiségi – műsorvezető és szerkesztő – olyan elképzelésekre tud csak támaszkodni, amelyeket az élet azóta már felülírt. Már várom a pillanatot, amikor Orbán professzor a posztmodern létállapot sajátosságainak sajátos értelmezésével piszkál majd egy olyan liberális értelmiségit, akitől elvárható, hogy tudja: mi is az a posztmodern létállapot, amit Lyotard leírt.(...)
A baloldali-liberális világértelmezés ellen küzdő jobbosok minden olyan szövegnek, gondolatnak örülnek, amely ellentmond az általuk utált világnézetnek. Miközben a világ nem ilyen egyszerű, a nemzeti felszabadítás és autonómia gondolata egyáltalán nem népszerű az európai jobbosok között – egyébként az uralkodó csoportok nemzet-felfogása miatt. Mi lenne Franciaországból, Spanyolországból, Angliából, ha a politikai autonómia csak úgy szabadon érvényesülhetne? És vajon Nyugat-Németország egy része nem akarna elszakadni Kelet-Németország (DDR) egy részétől?
A jobbosok nálunk azt sem nyelik le, hogy az anti-totalitárius erők Európában 1945 után paradigmatikus fordulatot vettek, s a plurális demokrácia elszánt védelmezőivé váltak. Éppen a számukra fontos keresztény értékek jegyében ítélték el a nácikat és a kommunistákat, s egy olyan demokratikus rendszert alakítottak ki, amelyben a demokrácia értékei szentek és nem megkérdőjelezhetőek. A jobboldali európai közvélemény tekintélypárti, de nem egy ember tekintélyét, hanem az első számú vezető tekintélyét védi és kéri számon, s a demokratikus rendszert védi, s nem válik demokrácia-ellenessé (úgy értem, a liberális felfogáson alapuló parlamentáris demokrácia ellenzőjévé)”