Teljes kör. In memoriam Molnár Tamás

„A '60-as évek elején jelent meg angolul nagy műve, az értelmiség alkonyáról. Mindaz, amiről ma itthon beszélünk, fél évszázada világos volt Molnár előtt: az értelmiségi konstrukciók megrontják világunkat és elszakítanak a valóságtól. A felfordulás évtizedében és a '70-es években nem mulasztott el határozottan állást foglalni a csendes, de aktív kulturális ellenforradalom mellett és a baloldali radikalizmus ellenében. Majd a kereszténység helyzetét elemző írásaiban reflektált a Katolikus Egyház missziójára és a "keresztény humanizmus" révén a gonosznak tett engedményekre. Nem bátorította a II. vatikáni zsinatot követő enyhülési folyamatot, amelyet a Vatikán 1789-ének tekintett. A '70-es, '80-as években könyvek sorát alkotta meg, amelyek mind az ortodox, tridenti katolicizmus alapján definiálták korunk és a nyugati gondolkodás legalapvetőbb problémáit, köztük a tekintély kérdésessé válását, az istenhívő és ateista gondolkodás szembenállását, a belső isten-képzet tarthatatlanságát. Hitbéli és erkölcsi meggyőződése ekkor ismét nem engedte, hogy a modern világ hereziseit szó nélkül hagyja, köztük megvizsgálta a korunkban is érezhető pogány kísértést, az utópia örök eretnekségét, a gépesített emberiség lélek nélküliségét.

Politikai realizmusa okán Amerikában kezdetektől konzervatív filozófusnak tartották. Ezt megalapozta, hogy koránt publikált az általa nagyra tartott Russell Kirk Modern Age című lapjába, de kétségtelenné tette felfogásának milyenségét a hatalom két arcáról és a liberális hegemóniáról írott két könyve is. Tucatnyi tanulmánya világossá tette: a modernitással szembeni mély szkepszis nem hiba a filozófiai és politikai gondolkodásban, hanem ellenkezőleg, az utolsó lehetőség arra, hogy az ember nem változó természete - Isten kegyelmének hála - ne vezessen katasztrófákra.”