Szabadságsarc?

„A makacskodó magyar kormányzat akár kínos helyzetbe is hozhatja a nagy hatalmú Nemzetközi Valutaalapot. Az amerikai központú szervezet ugyanis a megingott pénzügyi helyzetű államok megmentőjeként, atyai barátjaként, szakmai útmutatójaként igyekszik fellépni. A jelenlegi vita rejtett tárgya, a bankadó azonban arról szól: a kisemberek vagy a pénzintézetek fizessék-e meg a költségvetési hiány csökkentésének az árát. Az az üzenet, hogy az IMF a közalkalmazottak és nyugdíjasok megsarcolását kívánja a bankok és biztosítók helyett, nem nevezhető épp polgárbarátnak. Pedig hányszor hallottuk az elmúlt húsz évben, hogy ezt vagy azt a megszorító lépést elsősorban nem az IMF kedvéért, hanem úgymond a saját érdekünkben kell meghoznunk. A bankok érdekét a polgároké elé helyezni azonban olyan mutatvány, amely minden demokráciában zuhanással fenyeget.(...)

Kétségkívül hízelgő, ha Londonban a magyar kormány »páratlan bátorságát«, amellyel nemet mert mondani a valutaalap kifejezett kérésére, az ’56-os pesti srácokéhoz hasonlítják. Itt, Budapesten azonban azt reméljük, hogy a kapitalista despoták nem követik el azt a baklövést, amelyet az egykori Szovjetunió vezetői. A lázadók megleckéztetése ideig-óráig célra vezet, hosszú távon azonban csak az a rendszer életképes, amely kölcsönös előnyök alapján megegyezésekre törekszik.”