Érettségik, felvételik: egyre lejjebb kerül a léc

2010. július 23. 12:36

A kormány által megindított rövid- és középtávú változtatásokra, az érettségi rendszer rendbe tételére nagy szükség van.

2010. július 23. 12:36
„A valódi megoldást a kétszintű érettségi rendszer felülvizsgálata jelentheti - rövid- és középtávon. Az, ha végre az eredeti szándékoknak megfelelően általános követelmény lesz a továbbtanuláshoz az emelt szint teljesítése. Ha lehet hinni az ígéreteknek és az új kormány vonatkozó lépéseinek, tényleg megtörténnek a komoly átalakítások. Az érettségi-felvételi eredményeken komolyan javíthat például Pokorni Zoltán és Pósa László javaslata, melyet az országgyűlés már el is fogadott: a kormány 2013-tól az államilag finanszírozott helyekre kötelezővé teszi az emelt szintű érettségit. Annak eldöntését, hogy melyik szakon milyen tárgyból követeljék meg az emelt szintűt, nem az egyetemekre bíznák, hanem rendeletben fogják meghatározni. Közismert ugyanis, hogy az egész kétszintű érettségi rendszere azon siklott ki, hogy a felsőoktatási intézmények a hallgatóhiánytól félve nem követelték meg az emelt szintet. 2005-ben, az új rendszer első évében tizedannyi emelt szintű vizsgát tettek, mint középszintűt - az akkori oktatáspolitika pedig ezt a kudarcot látva sem tett semmi érdemit. (A felelősség kérdését illetően meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy 2002 óta az Országos Érettségi Akkreditációs Bizottság elnöki tisztségét a most oktatási államtitkár Hoffmann Rózsa töltötte be.)

A gyenge érettségi eredmények hosszú távú javulásához azonban jó pedagógusok kellenek, ehhez pedig szükség van a magas színvonalú a pedagógusképzésre. Még júniusban megtartották a Fidesz oktatási műhelyének konferenciáját, melyen fontos ígéretek hangoztak el: bizonyos szakokon visszaállítanák a szóbeli felvételit, valamint összehívnak egy bizottságot, melynek feladata a bolognai rendszer és a tanárképzés felülvizsgálata lesz. Az eredményesebb közoktatásért szigorítanak a Nemzeti Alaptanterven, kevesebb szabadságot adva így az iskoláknak. Pokorni Zoltán a pedagógusoknak az osztatlan tanárképzés visszaállítását, kevesebb felvett hallgatót, magas ösztöndíjakat, életpályamodellt ígért, a célja pedig az, hogy a legjobbak válasszák a tanárszakokat, és hogy helyreállítsák a pálya társadalmi, anyagi presztízsét. Kérdés, ezek a többnyire szimpatikus javaslatok mikor fognak tényleg megvalósulni, ugyanis ígéretekből eddig sem volt hiány.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
==T==
2010. július 23. 13:14
A legfontosabb lemaradt. Motivált diák kell. Olyan, aki tudatában van annak, hogy diákévei alattalakítja ki lleendő élete pályáját. És persze olyan szülő, aki ezt szintén tudja, és ennek okán folyamatosan ellenőrzi, számonkéri és motiválja a csemetéjét. Ha ez megvan, a tanár már másodlagos.
marós
2010. július 23. 12:55
Akik most érettségíztek, azok nyolc éve kezdtékl az ált. isk. felső tagozatát. Ez a nyolc év, a szoc-lib rezsim mindent leromboló kormányzásával telt el. Az oktatást úgy vágták haza a gazemberek, hogy helyrehozása évekbe fog kerülni. Hogy mi vár rájuk az istenített bolognai rendszerű felsőoktatásban, arra abból is lehet következtetni, hogy Bolognában 2009-ben abbahagyták a róluk elnevezett szisztéma alkalmazását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!