„A mai népnevelők egyik kedvenc céltáblája a dohányzás, illetve a dohányzók. A füstölgő fazon lett a mások életét és szórakozását, sőt, mindennapjait megrontó képmása, aki bizonyos ábrázolásokon vetekszik a hájas földesúr és kapitalista portréjával. Az utópia veszett képviselőit onnan ismerjük föl, hogy elsütik a »dohányzás nélkül szebb lenne a világ« mondatot (tetszés szerint az autó, mikrohullámú sütő, vagy a steak-fogyasztás behelyettesíthető). Nálunk az eddigi próbálkozások ugyan elbuktak, de csak idő kérdése, hogy a nyugati megoldások ne gyűrűzzenek be hozzánk is. (...)
A dohányzás egyrészt a »régi világhoz« tartozik, ezért a nagy harc ellene. Másrészt a mindent jobban tudó utópisták - szokás szerint - az egyének helyett kívánnak dönteni. A felszabadítandó egyén ugyanis nem eléggé értelmes ahhoz, hogy fölfogja, milyen kockázatokat vállal, ezért helyette kell döntéseket hozni. Pedig mindannyian vállalunk kockázatokat, és jobb esetben ezekkel tisztában is vagyunk: így pl. a veszélyes sportok élvezői is tudják, hogy sokszor az életükkel játszanak. Amennyiben minden kockázatot és esetlegességet ki akarunk irtani a világból, a füstellenesek jó úton haladnak. Így vezetnek apró lépések ahhoz az utópiához, amelyben mindent az állam vagy egy központi szerv irányít, életünk legapróbb rezdüléseit is ideértve. A jobban tudók ugyanis homogenizálni akarnak, és mindenféle pluralitást gyűlölnek. A homogenizálás ez esetben az életmódra vonatkozik: mindenki egye, igya, fogyassza azt, ami objektíve »jó«.”