A nyelvtudás mint anyagi, erkölcsi áldozat

"Azon kevés európai ország közé tartozunk, ahol nagyon magas (58%) azoknak az aránya, akik semmilyen idegen nyelven nem képesek megszólalni. Nem sokat javíthat a közérzetünkön az sem, hogy csak az Egyesült Királyság, Írország és Olaszország tudhat magáénak rosszabb eredményt. Különösen szomorú ez az eredmény, ha tudjuk, hogy gyakran lenézett állandó riválisaink, a szomszédos országok messze megelőznek minket. Szlovéniában például a lakosság 71%-a két idegen nyelven is képes kommunikálni. A felsőoktatásra jelentkezők között azért valamivel jobbak az arányok, mint a lakosság egészét tekintve: 2008-ban a felvételizők több mint fele rendelkezett valamilyen nyelvvizsgával. Ez a (csak hazai viszonylatban) jónak mondható eredmény azonban nagymértékben köszönhető annak, hogy a nyelvvizsgák a felvételin többletpontot érnek. Ha az MSZOE javaslatát elfogadta volna a szaktárca, egy jelentősen motiváló tényezővel volna kevesebb - és még ott sem kullognánk az uniós statisztikákban, ahol most. Inkább szigorítani kellene a követelményeken: ha magunktól nem jövünk rá arra, hogy szükségünk van a nyelvtudásra, akkor muszájból tanulni is jobb, mint egyáltalán nem tudni. Merthogy az eredmények mögött a motiválatlanság állhat, az IMD World Competitiveness Yearbook 2006-os felmérése is megerősíti: e szerint Japánban, Lengyelországban és Magyarországon tartják a legkevesebbre az idegennyelv-tudást. Ezt a mentalitást látszik igazolni az MSZOE kifakadása is: az egyesület szerint ugyanis a nyelvvizsgapapírnak csak adminisztratív funkciója van, és egyébként is, mi szükség nyelvvizsgára a munkavállaláshoz.