Roszik Gábor

2019. szeptember 25. 9:02
„Ismeretlen személyektől leveleket kaptunk, és ezekben a családom kiirtásával fenyegettek.” A Gödöllőt már 1988 végén rendszerváltó lázba hozó, első MDF-esként a parlamentbe választott, ott a kemény rendszerváltást szorgalmazó és a belügyes iratmegsemmisítések leleplezésében részt vevő Roszík Gábor evangélikus lelkészt kérdeztük a rendszerváltás korszakáról. „Én azt gondolom, hogy egy bizonyos szint fölött mindenkit le kellett volna váltani” – mondja ma is.
2014. október 8. 18:46
A vasárnapi önkormányzati választás előtt a kormánypártok központi kampányzáró rendezvényt nem terveznek, az Együtt-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció szombat este közösen fejezi be a kampányt, a rendezvényen várhatóan felszólal Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos is. A Bokros Lajost jelölő Modern Magyarország Mozgalom már csütörtökön befejezi a kampányt, a Jobbik pedig Budapest mellett Gyöngyösön is tart ilyen rendezvényt.
Mandiner.keresztény
2014. május 6. 14:14
Missziós szervezetünknek közel 300 tagja van, akik rendszeresen végeznek börtönmissziós szolgálatot.
2010. január 11. 16:33
Az igazi konzervatív politika letéteményese a Demokrata Fórum.
2010. január 7. 10:24
Az MDF elnöke bizonyította, hogy képes nem patyolattisztaságú, viszont hatékony módszerek bevetésére.
2010. január 6. 8:14
Az MDF Orbán Viktor legerősebb és egyetlen komoly kihívóját állította ki a 2010-es választásokra- jelentette ki Dávid Ibolya.
2010. január 5. 12:56
A mágnesszalagok tartalmának nyilvánossá tételét kéri a párt.
2009. december 9. 12:18
Katona Tamás történész újra vállalja az MDF-et
2009. augusztus 10. 12:24
Az MDF kezdeményezi, hogy teremtsék meg Magyarországon az "önkéntes honszolgálat" törvényi és szervezeti kereteit.