New Orleans

2020. december 20. 20:15
Kényszerleszállást kellett végrehajtania a United Airlines-nak koronavírusos okból, a férfi életén nem tudtak segíteni.
2020. augusztus 27. 22:03
Az előrejelzések szerint a vihar várhatóan nemcsak a part mentén, hanem az ország belsejében, mintegy 65-70 kilométeres sávban pusztít az elkövetkező napokban, s a viharzóna a Louisianával északon szomszédos Arkansas államig húzódhat.
2020. július 22. 11:34
A zenész jelmondata: a trombita az én fegyverem.
2020. április 8. 10:16
„A régi, globális világ és a régi, globális látásmód haldoklik. A járvány olyan romboló és olyan gyorsan terjed, hogy már 2020 januárja is történelemnek tűnik.” Budapestre jött volna a nyáron a fiával Rod Dreher amerikai konzervatív publicista, de a járvány meghiúsította a terveit. A Louisianában élő szerző szerint a koronavírus-járvány megmutatja a liberalizmus határait és eltörli a globalizmust, a jövő pedig szerinte a nemzeti és helyi szuverenitásé lesz. Karantén-interjúnk!
A legmélyebb Dél
2019. december 8. 9:32
Mississippi, mocsarak, ma is működő ültetvények, gőzhajók, európai gyökerek, mediterrán élet: Louisianában, New Orleansben és környékén jártunk. Útirajz.
2018. május 27. 19:31
Az USA három szövetségi államában szükségállapotot hirdettek az Alberto névre keresztelt trópusi vihar miatt.
2017. október 8. 10:39
Elérte az amerikai partokat vasárnapra virradóra a Nate hurrikán. Nate idén a Harvey, az Irma és a Maria hurrikán után a negyedik, amely az Egyesült Államok déli szövetségi államaiban pusztít.
2017. október 7. 11:40
A Nate nevű trópusi vihar hurrikánná erősödött.
2017. június 3. 14:20
A New Orleans-i szobordöntés tanulsága az, hogy sosem szabad egyetlen szempont alapján megítélni történelmi személyiségeket.
2015. december 16. 11:45
Kedden este váratlanul elhunyt Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc díjas zenész, klarinétos. A mérnökként végzett művész együttese, a Benkó Dixieland Band a világ egyik legjobb dixieland-zenekara, amely minden létező külföldi és itthoni elismerést elnyert. Benkó Sándor 76 éves volt.
2009. október 16. 8:11
Egy kisfiú kérdésén lepődött meg az amerikai elnök.