MÁV-Start Zrt.

2021. október 18. 12:50
A MÁV-Start Zrt. közleménye szerint jövő év végéig összesen 40 KISS állhat forgalomba.
2019. október 31. 13:38
A MÁV-Start 2014 és 2018 között 288 ezer esetben lépett fel jegy nélküli utazás vagy más szabályszegés miatt mintegy 93 ezer utassal szemben.
Követelések
2017. augusztus 29. 10:26
Sztrájkolnak a vasutasok kedden, ezért a MÁV nem biztos, hogy el tudja indítani az összes étkező, háló vagy fekvőhelyes kocsit. Akiknek kárt okoz a sztrájk, azoknak a társaság visszafizeti az utazás árát.
2017. július 14. 13:16
Akik felmutatják a vizes vb-re szóló jegyüket, féláron vonatozhatnak a rendező városokba – jelentette be a MÁV.
2016. május 27. 17:21
Indoklás nélkül utasították vissza a szakszervezetek a jegyvizsgálókat érintő foglalkoztatási és bérreformot – írja közleményében a MÁV-Start Zrt. A cég értetlenül áll a lépés előtt, mivel szerintük a hónaok óta előkészítés alatt álló új rendszer a jelenleg túlórával elérhetőnél is jóval magasabb jövedelmet, és ezzel együtt kiszámíthatóbb, egyenletesebb vezénylést biztosítana.
2015. augusztus 28. 18:48
Szünetelteti a Röszke és Horgos közti vasúti útvonalon a vonatközlekedést a MÁV, mivel a menekültek a vasútvonalat követve közlekednek, ezért nem biztonságos a járat működtetése. A bevándorlók az egyik járatot meg is dobálták.
2013. október 31. 9:59
A Mozdonyvezetők Szakszervezete sztrájkbizottságot alakított azt követően, hogy a mozdonyvezetői bértáblát a munkáltató 2014. január 1-jével felmondta a 10 év alkalmazott bértáblát.
2013. június 1. 9:23
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombattól 15 olyan vasútvonalon csökkenti 15 százalékkal a tarifákat, ahol alacsonyabb a műszaki színvonal és a szolgáltatás minősége.
Mandiner.Balaton
2013. május 9. 10:05
A Magyar Turizmus Zrt. kampányának keretében fesztiválokra, rendezvényekre, múzeumlátogatásokra és különböző aktív programokra invitálják az érdeklődőket május 10. és 20. között.