
Erdogan

Kulcsfontosságú egyeztetés zajlott Washington és Ankara között

Közelednek az álláspontok Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan között.

Trump, Putyin, Hszi Csin-ping – Erdogan szeretne ott lenni közöttük, Orbán a táskahordozó

Magyarországon ma nem az az elsőrendű kérdés, hogy mi lesz valamelyik adókulccsal. Vaknak, süketnek, ostobának kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt higgye.

Erdogan: Benjámin Netanjahu és „vérengző kormánya” felelős az iráni támadásért

Izrael regionális konfliktus kiprovokálásán fáradozik politikai túlélése céljából – hangoztatta a török elnök.

A török képviselők kedden újra tárgyalnak a svéd NATO-tagságról

Szakértők szerint Ankara az amerikai vadászbombázókat kérheti cserébe a skandináv ország csatlakozásának jóváhagyásáért.

A türkök hete

Orbán nyugodtan mondhatja azt is, hogy az oroszok is a rokonaink. Így végre minden érthetővé válna.

Szocsiban tárgyal egymással Putyin és Erdogan

A Milliyet török napilap azt írta, hogy Erdogan ismételten fel fogja ajánlani a közvetítést Oroszország és Ukrajna között.

Orbán egyre inkább úgy fest, mint, aki egy Rejtő regényből lépett elő

Jobb kocsmákból, pláne a báltermekből már kinézik.

„Sok tízmilliárdot elfüstöltek a petárdákra” – Lakatos Márk is kiakadt a tűzijátékon

A divattervező azt is nehezményezte, hogy nem hívták meg „a Karmelitában rendezett Szent Pityu szülinapi buliba”.

Magyarország jobb ellenzéket érdemel

Az LMP álláspontja egyértelmű évek óta: minél erősebb és egységesebb szövetség az EU és a NATO, annál erősebb Magyarország.

A svéd NATO csatlakozás ügyében a kormányoldalon már minden elhangzott

De a frankót ma mondta el Németh Szilárd.









