emberi jogok világnapja

2019. december 10. 14:32
Budapest egy olyan okos város lesz, aminek helyén is van a szíve. Ez pedig az emberi jogaink tiszteletben tartása nélkül elképzelhetetlen.
Mandiner.precedens
2018. december 10. 13:38
Az ENSZ Közgyűlés 1948. december 10. napján, vagyis éppen hetven esztendővel ezelőtt fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely az első lépés volt az emberi jogok nemzetközivé válása felé vezető úton. A hetven esztendővel ezelőtt útnak indított emberi jogi eszme sajátosan jelenik meg a hatalmi átformálódással együtt járó globalizációval összefüggésben. A transznacionális vállalatláncok egyre jelentősebb hatást gyakorolnak az emberi jogok érvényesülésére, illetve az államok mellett – vagy éppen az államoktól függetlenül – egyre több alkalommal lehetnek felelősek megsértésükért. Hét évtizeddel az emberi jogok nemzetköziesedésének „forradalmát” követően a nemzetközi közösség egy újfajta kihívással néz szemben, és a nemzetközi jog horizontján – még ha lassan is – újabb paradigmaváltás körvonalazódik.
2017. november 30. 11:11
A kényszerített hontalanság gyermekek egész generációját kárhoztatja arra, hogy kevés joggal, vagy jogok nélkül éljenek.
2015. december 10. 14:59
Február végéig, március elejéig minden szombaton kioszt majd a hajléktalanoknak Budapesten és vidéken a PM.
2014. december 9. 20:51
Az emberi jogok világnapja alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetést a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány. Gulyás Gergely szerint nem az ellenzék jogait kell félteni, hanem az ország önrendelkezését. Schiffer András pedig arról beszélt: ellenzéki politikusként nem fél, mi több, más ellenzéki politikusoknak sincs erre okuk, hiszen még az elszámoltatás is elmaradt 2010 után. Történt egy kisebb incidens is: fiatal aktivisták megzavarták Balog Zoltán beszédét.
Mandiner.jog
2013. december 11. 15:35
A jogegyenlőség és a diszkrimináció-mentesség jogos követelményétől a pozitív diszkrimináció, a különböző kvóták és a többletjogok követeléséig jutottak.
2013. december 11. 11:35
Orbánék szétverik a szolidaritást, züllesztik a közmorált, kiüresítik a rendfenntartók munkáját.
Mandiner.jog
2013. december 10. 11:08
Az emberi jogok ebben az országban ma nem számítanak megkérdőjelezhetetlen értékeknek.