A pénzügyminiszter utasítására kirúgták a Mandiner vezérigazgatóját, főszerkesztőjét
A Mandiner tulajdonosa az MCC augusztus 31-i megszűnése után a Pénzügyminisztérium lett.
A Mandiner tulajdonosa az MCC augusztus 31-i megszűnése után a Pénzügyminisztérium lett.

„Maga a rendezvény – ha minden igaz – megszegi, az pedig egészen biztos, hogy teljesen semmibe veszi a jelenleg is hatályban lévő, 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi („propaganda”) törvényt, amelyet egy 2022-es – a baloldal által megpuccsolt – népszavazáson 3 millió 800 ezren támogattak érvényes szavazatukkal.”


A minisztérium szerint a készpénzes visszatérítés fenntartása alapvető, a palackgyűjtés okozta gondokat pedig más módon kezelnék.


Állj ki Te is a tanárod mellett! mottóval petíciót indított a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), amelyben Lannert Judit oktatási miniszter távozását követelik a pedagógusokat sértő kijelentései miatt – hangzott el a párt pénteki online sajtótájékoztatóján.


A szociális dolgozó, aki két helyen dolgozva nettó 500-at visz haza, hogy ebből fizesse a 200 ezres lakbért, és nevelje egyedül a két gyerekét, nem gonoszságból kér, hanem kétségbeesésből, és azért, mert ő azt várta az Orbán-rendszer leváltásától, hogy nem kell nyomorognia.


Az Európai Unió Tanácsa 2022-ben hozott döntést arról, hogy a modellváltó, vagyis a közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásába adott felsőoktatási intézmények összeférhetetlenségi és átláthatósági problémák miatt nem köthetnek új Erasmus-szerződéseket.


Meghalt az a dolgozó, aki csütörtökön Budapesten kizuhant a mentőszékház hetedik emeletéről – értesült az ATV.


„Amit a bizottság részéről teszünk és tehetünk, az az, hogy szorosan és nagyon konstruktívan egyeztetünk a magyar hatóságokkal az ügyben” – fogalmazott a bizottsági szóvivő.


A párt egyik automatikus válaszlevele szerint az összeg nem közvetlenül az állampolgároknak járó pénz, hanem a blokkolt uniós források egy főre vetített értéke.


Balhé lett Magyar Péter mohácsi beszédének közvetítséből, a miniszterelnöknek ugyanis meggyőződése, hogy az M5 stábja szándékosan vágott be olyan kameraképeket a mohácsi beszédéről, amelyeken látszottak az üres széksorok – állítja Németh Balázs a közmédiánál dolgozó forrásaira hivatkozva.


Sőt, szerintük nincs is meghatározva, hogy mi a dolguk.


A PDSZ elnöke arra is reagált, hogy Lannert Judit „nem önállóan gondolkodó embereknek” nevezte a tanárokat.


A közlekedési miniszter szerint a híd megépítése nem maradhat el, a szerintük indokolatlanul túlméretezett útszakasz terveit azonban elvetik.



Miért nincsen meg a fedezete annak, hogy a rendőrök akár csak 5 százalékos béremelést kapjanak?


A támogatott öngyilkosságról fogadott el jogszabályt Olaszország Veneto tartománya – jelentette a La Repubblica című olasz lap csütörtökön.


Szeptember 4-én indul a pályázat az új és bővített szélerőművi kapacitásokra, az első eredményekre december közepéig kell várni.


A magyar válogatott csapatkapitánya sokoldalúságával fontos szerepet tölthet be a Liverpoolban, akár a védelem jobb oldalán is.


A volt jegybankelnök szerint az MNB alapítványaiba került vagyon közpénz maradt, ezért szerinte indokolt annak teljes körű ellenőrzése.


Egészen addig él az ország egy jelentős része bántalmazó kapcsolatban a kormány kommunikációjával, amíg ezt hagyjuk.
