Várhatóan jócskán elhúzódhat még a kétszeres magyar válogatott kapus, Szappanos Péter (átigazolási) ügye, akit – mint arról külföldi sajtóhírek alapján már mi is beszámoltunk a Mandineren – átadólistára tett csapata, a szaúd-arábiai Al-Fateh.
A 34 éves kapuvédő szerződése – a Transfermarkt adatbázisa szerint – jövő nyárig érvényes a szaúdi klubnál, amely azonban a jelek szerint nem számít rá, viszont azt sem akarja, hogy a kapust ingyen elveszítse, ezért elképzelhető, hogy a felek kivárnak a nyári átigazolási időszak végéig, s csak akkor sikerül majd egyezségre jutniuk Szappanos sorsát illetően.
A Csakfoci értesülései szerint
az Al-Fateh 400 ezer dollárt (több mint 136 millió forint) remél a magyar kapusért.
Az biztos, hogy lenne olyan csapat, amely szívesen látná (ismét) Szappanost, például a Paks, amelynél a futballista az elmúlt fél évet kölcsönben töltötte, de a tolnaiak nem tudnak és nem is akarnak komoly összeget fizetni a kapusért. Éppen ezért a Paks kivár, mert számára az is tökéletesen megfelelne, ha Szappanos csak augusztus végén térne vissza hozzá.