Hivatalos honlapján jelentette be a férfi kosárlabda NB I-ben bronzérmes Atomerőmű SE, hogy a csapat a harmadik hellyel járó kvalifikáció ellenére nem indul a nemzetközi Európa Kupában. Az indoklás meglehetősen különös, mint a közleményben írják: „Klubunk hosszú idő után először végzett olyan helyen a bajnokságban, amely nemzetközi kupaszereplésre jogosított volna minket. Szerettük volna megmérettetni magunkat európai szinten is, azonban sajnos a FIBA sportlétesítményekkel kapcsolatos szabályozásának nem tudunk megfelelni, csarnokunkban jelen állapot szerint nem rendezhető nemzetközi kupamérkőzés.
Csapatunk csak hazai közönség előtt szeretett volna játszani, ezért azt a döntést kellett hoznunk, hogy nem indulunk a FIBA Europe Cupban.”
A sportágban idehaza igazodási pontnak számító BB1 portál kommentszekciójában nem is palástolták haragjukat a paksi szurkolók és a honi kosárlabdát kedvelők, akik egyöntetűen úgy gondolják, az indoklás csupán gyenge kifogás, a drukkerek és a magyar kosárlabda igenis megérdemelné, hogy a csapat vállalja az európai kupaindulást, már csak a presztízs okán is – akár azon az áron, hogy egy másik város másik csarnokába viszi a hazai EK-meccseit.
Íme néhány sokatmondó hozzászólás: