Nehéz hetek elé néz Orbán: „Lassabban gyógyulok, mint szeretném”

2025. május 07. 13:25

Óriási nyomás van a Lipcsén, amelynek kapujába Gulácsi visszatérhet a hétvégén.

2025. május 07. 13:25
null

A Bild információi szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig magyar válogatott játékosa, Willi Orbán továbbra sem épült fel a combhajlító sérüléséből, és kérdéses, hogy ebben az idényben még visszatérhet-e.

Javul az állapotom, de sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném. A bajnokságból két meccsünk van hátra, remélem, legalább az egyiken játszhatok”

– idézi a Bild Orbánt, aki már négy mérkőzés óta harcképtelen. A lap hozzátette, hogy a 32 esztendős belső védő a hétfői szabadnapját is az edzőteremben töltötte, és egyelőre még nem készülhet a többiekkel.

Hozzá hasonlóan a csapat másik meghatározó magyar játékosa, a 35. születésnapját kedden betöltő Gulácsi Péter is kihagyta a legutóbbi két találkozót, de a hírek szerint ő az agyrázkódása után már ismét teljes edzésmunkát végez és visszatérhet a kapuba.

A Lőw Zsolt irányította RB Leipzig számára nagyon fontos bajnokik következnek, ugyanis a hátralévő két meccsen dől el, hogy indulhat-e az európai kupaporondon. A legjobb esetben a Bajnokok Ligájában szerepelhet, viszont a legrosszabb esetben egyik európai kupasorozatba se tud bejutni a jelenleg hatodik helyen álló gárda (tabella itt).

A Nemzeti Sport a Sport Bild cikkére hivatkozva arról írt, hogy a nemzetközi szereplés nélkül akár 60 millió eurós rés is keletkezhet a csapat költségvetésében, ami nagyon jelentős hiány. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a klub nagy átalakításokat tervez a nyáron és eredményorientált szerződések megkötését tervezi. A hírek szerint amennyiben nem lesz BL-szereplés, úgy 

  • akár 30 százalékkal is csökkenne a labdarúgók bére,
  • valamint a helyezésekért járó prémiumot sem kapnák meg, ami az első négy helyért járna.

Ezt is ajánljuk a témában

A Lipcse a következő fordulóban a Werder Bremen vendége lesz, az utolsóban pedig az VfB Stuttgartot fogadja. Lőwék önbizalmát az egyébként növelhette, hogy legutóbb, a Bayern München ellen egy 95. percben szerzett góllal pontot tudtak menteni.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Ronny Hartmann/AFP

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kovács Ubul
2025. május 07. 13:47
Graz?
nesztekjobbrol
2025. május 07. 13:39
Nehez evtizedek varnak ra. Habar, a bortonkoszt meghosszabbithatja az eletet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!