Kézzel szerzett góllal győzött az MU ellen – 41 év után újra európai trófeát nyert a Tottenham!

Május 8-án dőlt el, hogy a két szebb napokat megélt angol topklub, a Manchester United és a Tottenham Hotspur lesz ott Bilbaóban az Európa-liga döntőjében. Mivel a Premier League-ben mindkét csapat botrányosan szerepel (16. és 17., vagyis éppen nem kieső helyezés), azóta abszolút a fináléra készülnek, vagyis nem hogy meccset nem nyertek a bajnokságban, de még egy árva gólt sem szereztek. Persze nem csoda, hogy mindent egy lapra tesznek fel, hiszen mostanra már az El-győzelem az egyetlen esélyük, hogy ott legyenek a következő évadban a Bajnokok Ligájában – vagyis az egyik csapat biztosan lemarad róla.

A helyszín a „vörös ördögök” csapatának igen kellemes lehet, hiszen éppen a San Mamésben léptek pályára az elődöntő első mérkőzésén, és nyertek simán 3–0-ra a háromszoros olimpiai bajnok korábbi pólós szövetségi kapitány, Kemény Dénes legnagyobb örömére. A találkozó napjára az angol szurkolók természetesen ellepték Bilbaót, de nem csak a jó hangulatról, hanem komoly balhékról is érkeztek beszámolók.

Egyetlen meccsen múlhat tehát, hogy ez lesz-e a Tottenham történetének egyik legjobb vagy legrosszabb szezonja – ezt vetették fel a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a londoniak menedzserének, Ange Postecoglounak, aki feldúltan válaszolt a kérdésre, mert úgy érezte, „lebohócozta” őt az újságíró.

Látványos megnyitó, teltház és frenetikus hangulat fogadta a kivonuló csapatokat, a mérkőzést a londoni alakulat kezdte. Az első szögletet is a Spurs végezte el, amiből aztán egy lökés miatt rögtön kirúgás is lett. Egy perc múlva jött az első manchesteri sarokrúgás, ami után az első helyzetféle is kialakult, de végül Bruno Fernandes a saját csapattársába lőtte a labdát. A másik oldalon a Tottenham keményen letámadott, labdát szerzett, aztán Pedro Porro beadásánál kellett Andre Onanának először komolyabban játékba avatkoznia. Egy újabb labdaszerzés után Onanának Brennan Johnson lövését kellett hárítania, Harry Maguire-nek pedig az ismétlést blokkolnia – bő 10 percnél egyértelmű fölénybe került a Tottenham.

Aztán elkezdett ébredezni a Manchester! Sikerült átjátszani a Spurs letámadását, szöglet lett a vége, Bruno Fernandes sarokrúgása után pedig Amad Diallo lőtt éles szögből mellé. Pár perccel később Fernandes szinte ugyanonnan vette célba a kaput, de Guglielmo Vicarinak ez csemege volt. Az irányítást egyértelműen átvette az MU, de rengeteg pontatlansággal játszottak a csapatok – gyorsan bizonyították, miért állnak ott a bajnokságban, ahol.

A 30. percben már majdnem belealudt mindenki az unalomba, amikor Diallo cselezgetett a 16-oson belül, majd célba vette a kaput, de a londoni védők tisztáztak. Diallo nagy kedvet kapott, 2 perccel később újra próbálkozott: méterekkel ment fölé-mellé a labda – finoman szólva is hagyott a színvonal némi kívánnivalót maga után. 

A 40. percben megint Diallo próbálkozott, de lapos lövése éppencsak elvánszorgott Vicario kapujáig, aki könnyedén fogta ismét a játékszert.

Két percre rá aztán a Spurs megszerezte a vezetést – a mérkőzés színvonalához tökéletesen passzoló góllal.

Ez a gól tökéletes lenyomata volt az első játékrésznek, egygólos Spurs-előnnyel mentek pihenőre a csapatok.

Cserék nélkül kezdődött a második félidő, az első helyzetecske az MU előtt adódott, amikor Diallo betekerte a labdát, de az Rasmus Höjlund mögé ment, aki így kifacsart helyzetből méterekkel fölé fejelt. Látszott a manchesteri szándék az egyenlítő gól megszerzésére, a képességek viszont hiányoztak, úgyhogy nem vádolnánk azzal a döntőt, hogy jót tett neki a gól – maradt minden a régiben.

Vagy talán még rosszabb lett. Az első negyed órában gyakorlatilag semmifélre folyamatos játékot nem láttunk: pontatlan szabadrúgások, előreívelt és szinte azonnal kivágott labdák, aztán újabb nagy várakozás a gyenge pontrúgásokra – El-döntőhöz abszolút méltatlan jelenetek. 

A 63. percben sikerült először kiszabadulnia a Tottenhamnek a Manchester nem túl acélos nyomása alól: a kontratámadás végén Dominic Solanke dönthette volna el a kupa sorsát – ha képes lett volna átvenni a labdát.

Kapott egy kis lendületet a helyzettől az MU, Fernandesnek volt nem sokkal utána egy fejese, nagyon tisztán próbálkozhatott, de mellé bólintott. A csereként nem sokkal korábban beállt Garnacho következett ezután, akinek lövésénél Vicario ezúttal nem hibázott, nagy bravúrt bemutatva ütötte szögletre a labdát, negyed órával a vége előtt kicsit felpörögtek az események!

De csak egy kicsit... Az istrángot azért nem szaggatták a csapatok továbbra sem – a manchesteriek passzolgattak mindenféle eredmény nélkül, a labdaszerzések után pedig a londoniak elrontották a kontrákat. A hétperces hosszabbításra már teljesen a kapuja elé szögezte a Manchester a labdákat csak kivagdosó Tottenhamet, aminek végül a 97. percben lett meg az eredménye egy komoly ziccerben: Shaw fejesét védte Vicario hatalmas bravúrral! A szöglet után Garnacho még eltalálta az oldalhálót, de más már nem fért ebbe a borzasztó meccsbe.

A játékosok és a szurkolók természetesen ünnepeltek – rajtuk kívül viszont mindenki gyorsan megpróbálja elfelejteni minden idők egyik legalacsonyabb színvonalú európai döntőjét.

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ, BILBAO
Tottenham Hotspur (angol)–Manchester United (angol) 1–0 (1–0)
Bilbao, San Mamés Stadion,
Tottenham: Vicario – Pedro Porro, Romero, Van de Ven, Udogie (Spence 90.) – P. M. Sarr (Gray 90.), Bissouma, Bentancur – Johnson (Danso 79.), Solanke, Richarlison (Szon 67.). Menedzser: Ange Postecoglou
MU: An. Onana – Yoro, Maguire, Shaw – Mazraui (Dalot 85.), Casemiro, Bruno Fernandes, Dorgu – A. Diallo, Höjlund (Zirkzee 71.), Mount (Garnacho 71.). Menedzser: Rúben Amorim
Gólszerző: Jonhson (42.)

Fotó: Thomas Coex / AFP