Szoboszlai és Güler: ez a háború nem most kezdődött, de vasárnap szintet lépett (VIDEÓ)

2025. március 25. 08:44

A magyar és a török futballista már a két válogatott tavalyi felkészülési mérkőzésén is egymásra talált.

2025. március 25. 08:44
null

Mint arról beszámoltunk, Szoboszlai Dominik és Arda Güler összeszólalkozott a Magyarország–Törökország Nemzetek Ligája-osztályozón (0–3), majd a mérkőzés után a közösségi médiában üzengettek egymásnak. A Real Madrid ifjú labdarúgójának legutóbbi megnyilvánulására a magyar futballista részéről már nem érkezett válasz, így talán gondolhatjuk azt, hogy kezdenek csitulni az indulatok.

Ezt is ajánljuk a témában

A csakfoci.hu felhívja rá a figyelmet, a két játékos nem először keveredett szóváltásba, hanem már a két csapat tavaly márciusi felkészülési meccsén is „szájkaratéztak” egymással. Akkor – mint az a mellékelt videón látható – egy szabálytalanság után szólalkoztak össze, és Arda Güler jelezte is a játékvezetőnek, hogy a földről feltápászkodó Szoboszlai mondott neki valamit, ami szerinte nem volt sportszerű.


A török lapok szerint a vasárnap történtek ennek az incidensnek a folytatása volt, és úgy állítják be az esetet, hogy Szoboszlai nehezen tudta megemészteni a kettős vereséget és a kiesést. (Más kérdés, hogy amikor a pályán összeszólalkoztak egymással a felek, akkor még 0–0 volt az eredmény.)

A két játékos tavalyi csörtéjéből egyébként a magyar játékos jött ki győztesen, a mieink akkor Szoboszlai tizenegyesével nyertek 1–0-ra a törökök ellen.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fater0921
2025. március 25. 16:38
Egy ilyen dupla vereség után, talán le kéne szállni a magas lóról és magába fordulni!!!!!!Nem láttam a meccse, de állítólag pont az ő rossz passza miatt kapta a csapat a második gólt. Tehát erősen sáros, úgyhogy pofa be!!!!
Ati Papa
2025. március 25. 15:47
Szájkarate ide, vagy oda a kis nyegle bunkó Török túl nagy arccal hergelte Szoboszlait. Nem tudom, hogy az angol nyelvben mekkora sértéseket lehet a másiknak mondani. Azért a művelt amerikai kosarasok szövege valószínűleg helyretette volna a Törököt: Shut up mother fucker !
westend
2025. március 25. 11:31
Szobo-nak nem kellett volna belemenni ebbe a csörtébe, át kellett volna lépnie rajta (persze a meccs hevében ez nem egyszerű.). Mert nyilvánvaló volt hogy előnyük tudatában a törökök provokálni fognak, és ezt tetézte a részrehajló játékvezetés is. Sajnos a szerencsével is k..ra hadilábon álltunk, ahogy az első meccsen is. Fortuna teljes mellszélességgel átállt a törökökhöz.
levi87
2025. március 25. 11:27
6-1 verték a törökök a magyar csapatot. Egy ilyen megalázó vereség után kussolni kellene. Ráadásul Szoposzlai szólt be először.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!