Hoppá: Orbán Viktor elmondta, mikor jutott majdnem válságba a házassága (VIDEÓ)

2025. március 23. 15:02

Nem akármilyen pillanatról számolt be.

2025. március 23. 15:02
null

Orbán Viktor meglepő bejelentést tett: együttműködésbe kezd a népszerű focis oldallal, a Trollfocival. A miniszterelnök szombaton a Ziccer Sport Pubban találkozott Győrfi Pállal és a Trollfoci csapatával, ahol jótékony célra ajánlott fel egy Szalai Ádám által dedikált Real Madrid-mezt.

A relikviát a Trollfoci licitre bocsátja, a bevételt rászorulók megsegítésére fordítják. Az oldal évek óta foglalkozik jótékony gyűjtésekkel, és hangsúlyozta: pártállástól függetlenül minden jó ügyet támogatnak. 

A közösségi médiában már elérhető egy beharangozó videó is, mely szerint Orbán Viktor a „Szurkolóktól szurkolóknak” szlogennel csatlakozott a kezdeményezéshez.

Ezen a találkozón a miniszterelnök a házasságáról is ejtett néhány szót.

Elmondta, hogy lassan 40 éve él házasságban a feleségével. „Tulajdonképpen szépen élünk, a körülményekhez képest. „Egyszer volt olyan pillanat, hogy úgy éreztem, ebből baj lehet, 

amikor felépítették a stadiont a konyhaablak elé.

A feleségem olyanokat mondott, hogy úgy érzetem, ebből komolyabb válság is lehet” – idézte fel a miniszterelnök.

Majd elmagyarázta, hogy a felcsúti házuk konyhájának ablaka a stadion felépülése előtt egy szép, legelőszerű, „békebeli fűzfás tájra” nézett. Ezt váltotta fel egy nagydarab beton, palatető, zajjal, emberekkel és kocsikkal.

A gondolatmenet zárásaként Orbán Viktor azt is hozzáfűzte, hogy rendszeresen landolnak labdák az edzőpályáról a kertjükben, amiket minden héten összeszed, és visszaad az akadémiának. 
 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala


A miniszterelnök vallomása itt nézhető meg:

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kampman
2025. március 24. 02:24 Szerkesztve
"felépítették a stadiont" Mintha neki semmi köze nem lett volna hozzá. Egyszer csak felépült oda a stadion, franc tudja miért, kik által :D
Válasz erre
1
3
kiss.istvan770
2025. március 23. 20:06
Megértem a feleségét, miért pont az ablak alá kellett építeni. Lehetett volna a falu túlsó végére is.
Válasz erre
0
0
masikhozzaszolo
2025. március 23. 17:39
A nagy (Hadházy), hogy a házasság válságban van. 12 komment. Szinte biztos voltam benne, 400 fölött lesz, mert mindenki csak a havontai házasságválságát ideteszi, fogynak a terabájtok. De nem!
Válasz erre
3
0
auditorium
2025. március 23. 17:25
A politika és a sport két veszélyes terület a házasságra . Mind a kettőhöz sok idő, odaadás, néha még fanatizmus is kell, amit az asszonyok nem mindig szivlelnek. A konyhaablakot üvegtapétázni lehet szép erdőt ábrázoló fotókkal. A labdaszedés pedig mozgás, jót tesz az egészségnek.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!