Mit kezd ennyi jó kapussal Chema Rodríguez?
A Mikler-Bartucz-Palasics hármasból egy valaki minden bizonnyal lemarad a párizsi olimpiáról a magyar férfi kézilabda-válogatottban.
Még 40 évesen is elnyűhetetlen a „visszavonult” klasszis, akinek csak azon jár az esze, hogyan tud segíteni a nemzeti csapatnak. Irány a világbajnokság!
Nyitókép: Facebook/MKSZ
***
„Ez volt a csapat számára az utolsó meccs ezen az olimpián, ezzel együtt a válogatott karrieremnek is vége” – fogalmazott a kapus, Mikler Roland augusztus elején, miután a magyar férfi kézilabda-válogatott 24–20-as vereséget szenvedett Franciaországtól a párizsi olimpián, a csoportjában csupán az 5. helyen végzett, és nem jutott a negyeddöntőbe. Ikonikus kép, ahogy a szintén búcsúzó irányítóval, Lékai Mátéval érzelmesen összeölelkezett. Ehhez képest mindketten tagjai a világbajnokságra készülő csapatnak!
„Tudom, hogy tettem olyan kijelentéseket, hogy az volt az utolsó válogatottságom, de nagyon nehéz ezt pár nap távlatából megerősíteni magamban. Úgy érzem, ennek nem így kellene véget érni” – táncolt vissza még a nyáron Mikler, aki jelezte: önként nem mond le a válogatottságról, ha a teljesítménye alapján számol vele a szövetségi kapitány, ő rendelkezésre áll. A szegedi produkciója pedig meg is győzte Chema Rodriguezt, aki beválogatta a bő keretbe. A 40 esztendős hálóőr egy éve kihagyta az Európa-bajnokságot, már nem is számított első számúnak a posztján. Így volt ez Párizsban is, de a sportoló egyik legújabb interjújában tudatta, elfogadja a helyzetet.
„Nyugdíjas koromban is itt leszek, ha kerekesszékkel kell jönnöm, akkor is, és segítem a csapatom!
Jól érzem magam, formában vagyok, szerintem ezt a mester is látja, úgyhogy legyen az a legnagyobb a baja, hogy a három jó formában lévő kapusából kell választania, hogy melyik fog védeni” – fogalmazott a feol.hu-nak Mikler Roland, aki mellett Bartucz László és Palasics Kristóf alkotja a kapuskontingenst.
Ezt is ajánljuk a témában
A Mikler-Bartucz-Palasics hármasból egy valaki minden bizonnyal lemarad a párizsi olimpiáról a magyar férfi kézilabda-válogatottban.
„Minden játékosra számítok, aki a tudásával, tapasztalatával hasznunkra lehet és ott akar lenni a válogatottban, így az olimpiai keret mindegyik tagja velünk lesz” – mondta a kerethirdetéskor Chema Rodriguez. A szövetségi kapitány 20 kézilabdázóval dolgozik, a világbajnokságra 18 játékos nevezhető, akik közül egy mérkőzésen 16-an léphetnek pályára. A szerbek elleni két felkészülési mérkőzés után várható a végleges névsor kihirdetése.
A horvát, dán, norvég közös rendezésű vb január 14-én rajtol. Magyarország a határhoz közeli Varasdon játszik majd a csoportkörben Hollandia, Guinea és Észak-Macedónia ellen. 2024-ben az Európa-bajnokságon az 5. helyen végzett a csapatunk, a 2023-as világbajnokságon a 8. lett.