Szörnyű tragédia Washingtonban: utasszállítóval ütközött egy katonai helikopter (VIDEÓ)
Súlyos baleset történt a Fehér Háztól nem messze.
A legfrissebb hírek szerint a balesetnek nincsenek túlélői, eddig 19 holttestet emeltek ki a vízből. Az előzetes információk alapján a szerencsétlenül járt gép fedélzetén tartózkodott az amerikai ifjúsági műkorcsolya-válogatott több tagján kívül az 1994-ben, párosban világbajnoki címet szerző Jevgenyija Siskova, Vagyim Naumov orosz házaspár is.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter Washington belvárosa felett, a Potomac folyó közelében. A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) tájékoztatása szerint a PSA Airlines Bombardier CRJ700 típusú regionális repülőgépe 64 fővel a fedélzetén, helyi idő szerint este 9 óra körül a levegőben ütközött a Sikorsky UH-60-as helikopterrel, amelyen három katona tartózkodott a baleset idején.
A szerencsétlenül járt AA 5342-es járat a Kansas állambeli Wichita felől tartott Washingtonba, és éppen leszálláshoz készült a Ronald Reagan repülőtérre, amikor bekövetkezett a tragédia – írja a Nemzeti Sport Online a BBC cikkére hivatkozva. Hozzátették: a két jármű a folyó viszonylag sekély, másfél-két és fél méter mély vizébe zuhant mintegy 125 méteres magasságból.
A legfrissebb hírek szerint a balesetnek nincsenek túlélői, eddig 19 holttestet emeltek ki a vízből.
Az amerikai műkorcsolyázó-szövetség a brit lap tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy az American Airlines járatán több műkorcsolyázó és edző is utazott, akik a Kansas állambeli Wichitában megrendezett amerikai műkorcsolya-bajnoksággal egybekötött edzőtáborból tartottak hazafelé. A Reuters az orosz hírügynökségre, a TASZSZ-ra hivatkozva arról írt, hogy a gépen utazott többek között az 1994-es műkorcsolya-vb-n párosban aranyérmet szerző, 1998 óta ugyanakkor az Egyesült Államokban élő, ott edzőként dolgozó orosz Jevgenyija Siskova és Vagyim Naumov, valamint a házaspár 23 éves fia, Makszim Naumov is, aki negyedikként végzett a férfiak egyéni számában a wichitai versenyen.
A US Skating később közleményében tudatta, hogy
a fiatalabbik Naumov végül mégsem ült fel a gépre, ellenben a szövetség kötelékébe tartozó 14 szakemberrel – köztük edzők és családtagjaik, így a Naumov házaspár is.
Az NSO kiemeli: a balesetről készült és nyilvánosságra hozott videófelvételen nagy lángcsóva látszik az ütközés után, valamint azóta már ismert a légikatasztrófát megelőző rádiókommunikáció az utasszállító, illetve a repülőtér légiirányítói között, amelyben a katonai járműre vonatkozó figyelmeztetés elhangzott, és ami után nem sokkal bekövetkezett az ütközés.
Ahogy arra az Eurosport magyar nyelvű honlapja rámutat: nem először gyászol az Egyesült Államok műkorcsolyázása. Több mint 60 évvel ezelőtt, 1961. február 15-én az akkori világbajnokságra, Prágába utazó amerikai küldöttséget – 18 sportolót, 16 stábtagot – New Yorkból Brüsszelbe szállító repülőgépe zuhant le Belgiumban. A balesetnek nem volt túlélője, a 11 tagú személyzetnek és 61 fős utasnak nem volt esélye az életben maradásra.
Fotó: Bryan Dozier / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Súlyos baleset történt a Fehér Háztól nem messze.