Érettségi, egyetemi felvételi és valami olimpia – Simon Petra kalandjai a felnőttek világában

2024. július 27. 13:22

A Ferencváros 19 éves irányítója debütált az olimpián Párizsban, miközben a ponthatárokon is jártak a gondolatai. Megtudtuk, sikerrel járt-e, illetve mit élt át, amikor gólokat szerzett. Helyszíni Mandiner-riport!

2024. július 27. 13:22
null
P. Fülöp Gábor

Nyitókép: Mediaworks/Csudai Sándor

***

Átesett a tűzkeresztségen a magyar női kézilabda-válogatott. Ízelítő gyanánt letudta a házigazda franciák elleni csoportmérkőzést. A 31-28-as vereség vállalható, ugyanakkor nem szabad, hogy elaltassa a lányokat, és azt higgyék, ha az olimpiai- és világbajnokkal jó meccset tudtak játszani, akkor automatikusan az ölükbe hullanak majd a győzelmek a kevésbé magasan jegyzett, ám igen erős riválisokkal szemben. Mindenesetre lökést adhat a nyitány azoknak, akik jól teljesítettek, s egyúttal jó benyomásokat szereztek újoncként. Simon Petra is közéjük tartozik. 

Állandó tanulás

A Ferencváros 19 éves irányítója bátran, lendületesen, már-már azt írnánk éretten kézilabdázott. Korához képest mindenképpen, főképp, hogy alig állt fel az iskolapadból a sikeres, színjeles érettségi vizsgák után.

Nagyon sokat szoktam és szeretek is tanulni. Az érettségire nehéz volt felkészülni, ide, az olimpiára pedig borzasztó fárasztóak voltak az edzések. Ennyik sem volt egyszerű, de azért egy olimpiára mégis csak nehezebb volt felkészülni” – vont párhuzamot lapunk kérdésére a fiatal játékos, aki két gólt lőtt a franciák kapujába. 

Különösen boldoggá tesz, hogy olimpián sikerült megszereznem az első góljaimat. Annak ellenben nem örülünk a csapattársakkal, hogy nem sikerült nyernünk.

 Mindvégig hittem abban, hogy meg tudjuk fordítani a meccset, annak ellenére, hogy végig irányították a franciák azok után, hogy átvették a vezetést az első félidő felénél. Egy ilyen erős csapat ellen, amely ráadásul hazai pályán játszott, nehéz győzni. Az pozitívum, tudtuk tartani velük a tempót egy rohanós, sokgólos találkozón. De mennünk kell tovább! Van még minimum négy mérkőzésünk itt Párizsban. Azon leszünk, és mindent megteszünk azért, hogy a következőkben még jobban szerepeljünk. Remélem, a többi csapatból is olyan jól fel tudunk készülni, mint a franciából!

Az irányító, Simon Petra vezényel egy magyar támadást a Magyarország-Franciaország női kézilabda mérkőzésen Párizsban, a South Paris Arena 6-ban 
Fotó: Mediaworks/Csudai Sándor

Izgalmak az előestén

A kalkulálható és vállalható vereség ellenére Simon Petra a szokásos optimista hozzáállással és mosolygósan nyilatkozott. Volt is rá oka, hiszen az MTK-s kölcsönjáték után 2023-ban visszatért a Ferencvárosba, amellyel remek szezont futott, magyar bajnok és kupagyőztes lett. Ősszel az osztrákok ellen bemutatkozott a felnőttválogatottban – 7 góllal! Felvetettük neki, nem úgy tűnik, hogy bénítólag hatna rá a tét, jelen esetben az olimpiai ötkarika súlya.

A nagyobb teher a mérkőzés előtti este volt, mivel kihirdették az egyetemi felvételi ponthatárokat. Persze, a mérkőzés elején kicsit meg voltam illetődve, csak az első olimpiai mérkőzésemen léptem pályára.

 Levette a terhet rólam, hogy a kapuba is be tudtam találni. Ugyanakkor olyan volt ez is, mint bármelyik másik meccsen szerepelni a magyar bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában. Nem szabad ráizgulnom, mert attól csak rosszabb lesz.

Sorozatmérkőzések

Magyarország vasárnap a nyitányon a spanyolokat alaposan elverő Brazília ellen lép pályára, kedden Angola, csütörtökön Spanyolország, végül szombaton Hollandia lesz Golovin Vlagyimir csapatának ellenfele. A hatosból négy jut tovább a negyeddöntőbe. És ha már számolgatás, végül arra voltunk kíváncsiak, elég pontja volt-e, hogy bejusson a választott egyetemre.

Szerencsére kedvezőek vettek a ponthatárok, fel is vettek az ELTE jogi karára” – újságolta a Mandinernek fülig érő mosollyal Simon Petra, aki innentől még inkább a kézilabdára és az olimpiára koncentrálhat ezen a nyáron.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!