Óriási bakija után kivonták a forgalomból a Szoboszlaiék meccsén hibázó játékvezetőt (VIDEÓ)

2024. március 05. 16:21

Bajnoki aranyérmet követelnek Paul Tierney nyakába, ha a Liverpool bajnok lesz.

2024. március 05. 16:21

Mint ismert, a Liverpool a bajnoki címért, a Nottingham a kiesés elkerüléséért harcol az angol Premier League-ben, így minden pontnak hatalmas jelentősége van a kiélezett versenyfutásban. Ezért is kavart óriási vihart az egymás elleni hétvégi mérkőzésük hajrájában született hibás játékvezetői döntés, amelynek komoly következményei lesznek Paul Tierney számára.

Ezt is ajánljuk a témában

Mi történt pontosan a hajrában?

A ráadásban fejsérülése miatt ápolni kellett a liverpooli védőt, Ibrahima Konatét, ezért a játékvezető megállította a játékot, amikor a hazaiaknál volt a labda, azt viszont a meccs újraindításánál nem a Forestnek, hanem a liverpooli kapusnak, Kellehernek adta vissza.

Mint ismert, az új szabályok szerint a tizenhatoson belüli játékmegszakítás esetén a kapus hozhatja játékba a labdát. Valószínű tehát, hogy Paul Tierney úgy érzékelte, hogy a játékmegszakítás pillanatában a labda még a büntetőterületen belül volt, ezért is folytatódott Kelleher kirúgásával a bajnoki mérkőzés.

A hazaiak hangot adtak felháborodásuknak, mert a hiba döntően befolyásolta az eredményt, ahogy az ilyenkor lenni szokott: a Liverpool pár perc múlva meg is szerezte a győztes gólt, 1–0-ra nyert idegenben, és továbbra is vezeti az angol bajnokságot...

Ezt is ajánljuk a témában

„Aranyérmet Tierney nyakába”

A történteket nagy felháborodás kíséri a szigetországban: egyes hangok már aranyérmet követelnek Paul Tierney nyakába, ha a Liverpool a szezon végén bajnok lesz. A PL bíróelemzője, Mark Clattenburg szerint: „Egyértelmű a szabály: ha a labda a játékmegszakítás pillanatában a tizenhatoson kívül van, és játékvezetői labdaejtéssel folytatódik a találkozó, a korábban a játékszert birtokló csapatnak kell újra megkapnia. Beszélünk a liga illetékeseivel, hogy ilyen esetekben a helyes döntés szülessen

Ám ezzel még nem volt vége: a Nottingham Forest (és a görög Olympiakosz Pireusz...) tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz az öltözőfolyosón kis híján nekiment a játékvezetőnek, a biztonságiaknak le is kellett fogniuk, hogy ne fajuljon tettlegességig a szóváltás.

A nottinghamiek hivatalosan is panaszt nyújtottak be a Hivatásos Játékvezetők Szervezete (PGMOL), illetve a Premier League felé. Az angol BBC értesülései szerint komoly következményekkel kell szembenéznie Paul Tierney-nek:

hétvégén nem vezethet mérkőzést az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, helyette videóbíró-asszisztensnek osztották be. 

Közben azt is bejelentették, ki vezeti a Liverpool Manchester City elleni vasárnapi csúcsrangadóját a PL-ben. A csata során, amelyen akár a bajnoki cím is eldőlhet Michael Oliver fújja majd a sípot.

Fotó: MI News/NurPhoto via AFP

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mzperixx
2024. március 05. 23:15
Ha a bíró veszélyes játék miatt szabadrúgást adott volna a Nottinghami ellen, senki nem szólhatott volna egy szót sem. A nottinghami játékos fejmagasságban tartott lábbal robbant be Konaté és a kapus közé.
2024. március 05. 18:41 Szerkesztve
Műbalhé. Nem ebből kapta a gólt a Nottingham, hanem miután a liverpooli kapusnak, Kellehernek adta vissza, utána a hazaiak ismét megszerezték a labdát. És csak percekkel később jött Szoboszlai szöglete, majd a gól..
véna
2024. március 05. 17:54
Na de nekik adta a labdát a Liverpool helyett! Szándékosan hülyék ezek vagy csak alapból?
akkor ki
2024. március 05. 17:04 Szerkesztve
Menjenek már a kurva anyjukba a robinhúdok! Oké, vegyék el a 2 pontot, de adják vissza a Tottemham elleni elvesztett pontokat! A vendégek emberhátrányban voltak, amikor Luis Diaz a 34. percben - 0-0-s állásnál - szabályos gólt szerzett, a bíró azonban les miatt ezt nem adta meg és a VAR sem avatkozott közbe. Később kiderült, azért, mert a videószobában azt hitték, a pályán gólt ítélt a játékvezető, és egyértelmű volt a helyzet, így jelezték, hogy nem írják felül a döntést. A játékvezetőket, a mérkőzések hivatalos közreműködőit tömörítő szervezet (Professional Game Match Officials Limited, PGMOL) elismerte, hogy "jelentős emberi tévedés" történt. Eurosport 2023.10.04.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!