Majdnem olyan rossz volt, mint Szoboszlai – nem kímélik a Liverpool sztárját Angliában

2024. szeptember 30. 22:43

Alexander-Arnold kapta meg a magáét, de közben a magyar válogatott csapatkapitánya is.

2024. szeptember 30. 22:43
ALEXANDER-ARNOLD, Trent; SZOBOSZLAI Dominik

Fotó: MTI/AP/Rui Vieira

Mint arról beszámoltunk, 2–1-re győzött a sereghajtó Wolves otthonában a Liverpool és a Premier League tabelláján az élre állt. A siker ellenére a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot durván lepontozták a szakértők, mint írták, a középpályás kilógott a Liverpoolból.

Ezt is ajánljuk a témában

Az angol sajtóban megjelentek szerint a Vörösök sok hibával játszottak, rengeteg volt az eladott labda, és két ziccer is kimaradt – az egyik sajnos Szoboszlai Dominik nevéhez fűződik. A Liverpool Echo szerint lefelé lógott ki klasszisunk, a csapatból csak ő kapott ötös osztályzatot, indoklásuk szerint az említett helyzetét góllal kellett volna befejeznie, a második játékrészben pedig elveszett a pályán.

Szoboszlai teljesítményét számtalan kritika érte, azt írják, van még mit javítania a játékán az új posztján.

A lapok szerint a 23 éves játékosnak kellene fazont szabnia a Liverpool támadásainak, de egyetlen kulcspasszt sem hajtott végre a Farkasok ellen. 

Az össztűz a jó barátra, Trent Alexander-Arnoldra is záporozott a meccs után, akinek a formája távol áll a megszokottól. A GOAL pontozói nem voltak annyira kritikusak, mint Szoboszlaival, de a szélsőtől is többet várnak a szakértők – írja a FootballFancast. Az olyan képességű játékosoknak, mint Alexander-Arnold és Szoboszlai, jobban kell teljesíteniük, hogy a Liverpool tovább folytassa a „csúcstámadást”.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yasiko
2024. október 01. 00:28
úgy tünik angliában sokakat zavar ,hogy jelenleg a pool az elsö.
sexykitty-5000099
2024. szeptember 30. 22:46
🍓 ️ ­­É­­­r­­t­é­­­k­­­e­­­l­d­­­ ­­­a­­­ ­­­s­­­z­­e­­­x­i­­­ ­­p­u­­­n­c­­­i­­m­a­­t­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­­.­𝐗­­𝟏­­𝟖­.­­­𝐅­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!