Párizsra panaszkodott az ausztrál úszóklasszis: A vécépapírért is úgy kellett kuncsorogni

2024. augusztus 20. 15:01

„Olykor hazudnunk kellett, hogy szobatársak vagyunk, így tudtunk vécépapírt szerezni” – mesélte hazája sajtójának Ariarne Titmus.

2024. augusztus 20. 15:01
TITMUS, Ariarne

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

„A lakásomban a fürdőszoba nagyobb volt, mint az olimpiai faluban a nappali. Az ágyneműnket csak az első éjszaka cserélték ki, és ott tartózkodásunk hátralévő részében nem, így mocsokban éltünk” – nyilatkozta egy ausztrál lapnak Ariarne Titmus, aki négy olimpiai aranyérmet nyert úszásban Ausztráliának a nemrég befejeződött párizsi olimpián.

A 23 éves sportoló elmesélte azt is, hogy a vécépapírért úgy kellett kuncsorogniuk, egy tekercs ugyanis négy emberre jutott.

Olykor hazudnunk kellett, hogy szobatársak vagyunk, így tudtunk vécépapírt szerezni” – tette hozzá.

Ismert: nem Titmus az egyetlen sztárúszó, aki nem volt megelégedve a franciák vendéglátásával.

A 100 méteres hátúszás első helyezettje az olasz Thomas Ceccon inkább a parkot választotta alvásra, mintsem a vékony ágyakat, míg a mellúszócsillag, a brit Adam Peaty az ennivalóra tett kritikus megjegyzéseket.

(via 24.hu)

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ergit
2024. augusztus 21. 07:26
Egyet nem értek. A minden országnak van olimpiai bizottsága/szervezete. Nem utaztak Párizsba az Olimpia előtt, hogy mi vár a sportolóikra, milyen szállás, milyen kaja, milyen egyéb ellátás?
palicsi-2
2024. augusztus 21. 05:53
Ez az ausztrál, nem sokat tud, a muszlim "kultúráról"! Azok ugyanis, nem törlik, hanem mossák a seggüket! Franciaország pedig, többségében muszlim ország.
lendvaiildiko
2024. augusztus 21. 05:08
Az úszóknak nem volt szükségük rá egyáltalán. Ott volt a Szajna. Magyar Pétert az ellenőrző bizottságba! Majd ő jól megmondta volna, hogy a wc papírt is Orbán és a FIDESZ lopta el.
2024. augusztus 20. 17:10 Szerkesztve
Ezek a sportolók egész életükben azért dolgoztak, hogy ezen az eseményen a legjobb formájukat hozzák. Gyerekkoruktól gramra volt kiszámolva nekik a fehérje is, kalória, rostok. Erre ezek a szaros franciák meg éheztették őket többek közt... Az olimpia a békéről és barátságról szól, a megrendezése a vendéglátásról. A franciák meg úgy bántak a világ összes országának legjobbjaival, mint a kutyákkal. Örökre elvenném tőlük az olimpia rendezésének a jogát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!