„Ez a bronz nekünk egy aranyéremmel ér fel!” – értékelt boldogan női kajak négyesünk
2024. augusztus 08. 16:12
A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, Fojt Sára és Pupp Noémi alkotta négyes tagjai nagyon elégedettek a harmadik helyezéssel, amelyet egymásért sikerült megnyerniük.
2024. augusztus 08. 16:12
8 p
6
3
163
Mentés
Nyitókép: Csudai Sándor/Mediaworks
Bronzérmes lett a magyar női kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián. Az eredmény mindenképpen meglepetés, hiszen Csipes Tamara, Pupp Noémi, Fojt Sára és Gazsó Alida Dóra által alkotott négyes mindössze pár hónapja dolgozik együtt. A döntőt követően a lányok a Mediaworks munkatársainak értékelték az eredményt.
Csipes Tamara: „A lányokkal két éve – Noncsival már hét éve – csapattársak vagyunk. Nem titok szerintem, hogy nagyon kevesen hittek abban, hogy fel tudunk érni a dobogóra. Tudtam, hogy ha fejben teljesen együtt vagyunk, és mindannyian elhisszük, hogy ha beletesszük azt, amit egyébként mind végigcsináltunk egyénileg az elmúlt két évben, akkor magunkat is meglephetjük. Ahogy az előfutam után is mondtam, ezt az egyetlen dolgot szerettem volna. Tök mindegy volt, hogy hányadiknak érünk be, lepjük meg magunkat, és úgy jöjjünk át a célvonalon, hogy azta... és akkor elégedett leszek! És így jöttünk át. Egy teljesen új taktikával, amit egyébként nem gyakoroltunk eddig. Az egészet éjjel találatam ki, amikor felébredtem és fél óráig nem tudtam visszaaludni. Nagyjából 150-szer mentem végig fejben a pályán – és
a verseny előtt megkérdeztem, hogy benne vannak-e, hogy egy olyan taktikát válasszunk, amit még sosem alkalmaztunk. Belementek, és bár látszott, hogy az utolsó 100 méteren teljesen szétestünk, de úgy érzem, hgy jól döntöttük, halgattunk erre a bizonyos női ösztönre – és bejött.
Szerintem fantasztikus volt! Az eredmény kicsit elégtétel is persze. Bár ez a harmadik olimpián, és rutinos vagyok, de én is időről-időre gödörbe kerülök, és szerencsére vannak emberek, akikkel ilyenkor beszélgetek és segítenek, és felemelnek. Persze, az emberek a végeredményt látják, de belülről másként néz ki, és kíváncsi vagyok, hogy ha ezeket a küzdelmeket beleszámítva ki milyen érmet nyerne – én úgy éreztem, hogy egy 800-as akadálypályát is lefutottunk közben. Óriási teher esett le a vállamról. Szerintem akarva-akaratlanul túl nagy terhet pakoltak rám, ránk.
35 éves vagyok, van egy hétéves kislányom, ha nem szeretném csinálni az egészet, már nem csinálnám. Nem tudom, hogy hogy fog sikerülni a többi verseny. Egy dologra készültem: szeretnék egy érmet hazavinni a kislányomnak, mert megígértem neki, hogy ezt hazaviszem.
Ez most megvan, és letettem ezt a hátizsákot. A végén a beérkezés után kinéztem mondtam nekik, hogy harmadikok lettünk, de a többiek nem hitték el – én meg azon gondolkodtam, hogy milyen hülyén néz ki, hogy csak én örülök a harmadik helynek, a többiek pedig nem mernek addig, amíg ki nem írják az eredményt. Aranyosak voltak!”
Fojt Sára:„Pont mondtam a lányok, miközben öltöztünk át az eredményhirdetésre, hogy
én éjszaka megálmodtam, hogy nekem lesz egy érmem ezen az olimpián. Azt nem tudtam, hogy hogyan és milyen számban szerezzük, de azt igen, hogy nekem éremmel kell innen hazamennem.
Nagyon örülök, hogy ez összejött! Nem sokszor álmodom meg az eredményt. Tavaly történt ilyen, amikor megálmodtam, hoyg a válogatón ezüstérmet fogok nyerni, és most. Végül szerintem meglepetést okoztunk, magunknak is, de még inkább mindenki másnak szerintem. A nyerő taktika az volt, hogy el tudtuk hinni, hogy meg tudjuk csinálni – és most itt állunk egy éremmel a nyakunkban!”
Gazsó Alida Dóra:„Annyira örülünk neki, hogy nekünk ez a bronz egy aranyéremmel ér fel! Szerintem az esélytelenek nyugalmával indultunk, nem az volt a lényeg, hogy valakit befogjunk, hanem hogy kievezzük magunkból, amit tudunk. Tudtuk, hogy az utolsó 250 méteren mi vagyunk a leggyorsabb egység, ezért az volt a terv, hogy kamikaze módon megyünk végig a pályán.
Bebizonyítottuk, hogy az elmúlt hat hónapban elszenvedett sérelmek ellenére meg tudjuk csinálni, amit szeretnénk. Ezt a bronzérem mindennél többet ér, mert a csapattal nyertük, a csapatnak nyertük.
Együtt edzünk két éve, és elhittük, hogy meg tudjuk nyeri, és meg is csináltuk, együtt, egymásért.”
Pupp Noémi:„Nagyon jól kaptuk el a rajtot, az új-zélandiakhoz képest is távolságon belül voltunk. Tudtuk, hogy a pálya második fele a miénk lesz, ezért az volt a taktikánk, hogy egy kis előnyt szerezzünk, hogy előbbre hozzuk a „hoppot”. Nagyon sokat jelent a testvérem jelenléte, és nagyon sokat segít, hogy itt van egy csalódás után is, és támogat. Amikor beértünk, ki is mutattam, hogy ez a bronzérem az övé is, mert körülbelül ugyanannyira volt tőle ő is, hogy ezt elérje. Nagy kő esett le a szívünkről, és bízom benne, hogy ezzel belekerültünk egy pozitív spirálba. Megyünk tovább, holnap jönnek a párosok, tesszük a dolgunkat, és bízunk benne, hogy akkor nem lesz gond!”
Csaknem 27 millió eurós többlettel zárt a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia költségvetése a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke szerint.
Hála az alkoholista Csipes Ferencnek, sikerült Tamara lánykájának egy bronzot még összelapátolni.
Már a Kozák Danutás cirkusz idején is éreztem, hogy bizony halványabb lesz az érem színe.
Amúgy minden elismerésem a lányoknak, de lehet hogy inkább Csipes papát kellett volna lecserélni .
1988.-2.hely, 1992. 1.hely, 1996.--, 2000.-2.hely, 2004.-2.hely, 2008,-2.hely, 2012.-1.hely, 2016.-1.hely, 2021.-1.hely, 2024.-3.hely.
1984.-től van műsoron az 500m női négyes, azóta van 4 első helyezésünk, 4 második helyezésünk, és most egy harmadik helyezésünk.
Mindezek tükrében kéretik értékelni a mostani bronz érmet, ami első ránézésre sikernek tűnik, de a múlt miatt kudarc.