Figyelek, hogy ne bízzam el magam – Rasovszky Kristóf a Mandinernek

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Láthatóan jó hangulatban telt önnek a medencés országos bajnokság, de mennyire illett bele a nyílt vízi hosszútávúszás felkészülésébe?
Valóban jól vagyok, köszönöm szépen! Az országos bajnokság egy állomás volt egy olyan évben, amelyben van minden: világ-, Európa-bajnokság és olimpia. Szóval nem úgy készültünk rá, mint a korábbi években, amikor gyakorlatilag ez volt a második fő versenyünk. Az időeredmények nem is voltak a legjobbak, de úgy gondolom, hogy a felkészüléshez szükség volt a versenyre. Megfele­lő állapotban vagyunk, nem úsztunk rosszul a klubtársakkal, úgyhogy összességében elégedett lehetek, jól állunk. A világbajnokság remekül sikerült, remélem, szépen haladunk az úton, és a nyár eleji Eb és az olimpia is jól fog sikerülni.

Nyárias meleg után téli áramlatok érkeztek Magyarországra. Az időjárás mennyire befolyásolja az edzést, a menetrendet, amikor nem meleg égövi területen készülnek?
Egyelőre várjuk, hogy olyan legyen a vízhőmérséklet, hogy tudjunk kint is úszni. Az olimpián a tervek szerint a Szajnában rendezik a nyílt vízi úszást. Emiatt eldöntöttük, hogy amikor tartósan olyan lesz az idő és a vízhőfok, hogy tudjunk szabadban edzeni, a Dunában fogunk gyakorolni. Hiszen mi tóban, tengerben, óceánban szoktunk úszni, folyóban még soha nem rendeztek efféle versenyt, legalábbis ilyen nagyot. Mindenképp modellezni szeretnénk, ahogy tettük azt a tokiói játékok előtt Hévízen. Akkor a meleg miatt termálvízben treníroztuk magunkat, most a folyóvizet, a sodrást próbáljuk kitapasztalni.

A olimpiai ezüstérem azt mutatja, megérte a hévízi tóban izzadni, szédülni. Mennyire volt extrém vállalás mondjuk a Japánban tapasztaltakhoz képest?
Extrém vállalás volt az a felkészülés, de úgy gondolom, bevált. A szabályok értelmében 31 fokos vízhőmérséklet felett nem rendezhetnek nyílt vízi úszóversenyt, Hévízen mi 34 fokos vízben is edzettünk, magas páratartalom mellett. Különleges volt, de jót is tett, mert a 29-30 fok, ami várt minket Tokióban, már meg sem kottyant. Most hasonló lesz a helyzet, hiszen a Duna 5 kilométer per órás sebességgel folyik, a Szajna sodrása viszont csak 3 kilométer per óra, tehát itt is túltoljuk kicsit a felkészülésben az intenzitást. Ez mindenképpen előnyünkre válhat az olimpián.

Kevesebb mint 100 nap múlva rendezik az ünnepélyes megnyitót a Szajna mentén. Vágja már a centit?
Sok idő van még augusztus 8–9-éig, amikor a nyílt vízi versenyeket rendezik. Addig vár ránk egy nagy edzőtábor, világkupaversenyek, és lesz Európa-bajnokság is. Ettől függetlenül érzem, hogy rohamosan közeleg, és villámgyorsan el fog jönni, amikor már az utolsó napokat számoljuk majd. Rengeteg tennivaló van még mind az edzéseken, mind a versenyeken. Igyekszem lépésről lépésre haladni.

Az a siker, hogy februárban Dohában az olimpiai 10 kilométeres táv első világbajnoka lett, elkíséri, lendületben tartja vagy esetleg kísérti?
Nehéz megmondani, de még mindig hat rám. Mindenképpen 

Kellő magabiztosságot ad, de igyekszem figyelni arra, hogy ne bízzam el magam. Ilyen szempontból talán jól is jött, hogy nemrég Egyiptomban – ugyan egy betegség után – csupán a tizenharmadik lettem. Ez is bizonyítja, hogy ebben a szakágban tényleg mindenki nagyon készül, és az olimpia a fő verseny. Kizárólag a világbajnokságból nem lehet kiindulni. Az összes versenyzőnek dolgoznia kell a formáján, nekem is még többet kell beletennem annál, mint amennyit a vb előtt beletettem.

Fel lehet mindenre készülni? Hiszen a medencés versenyekkel ellentétben itt számolni kell a széllel, a sodrással, kontakt is van a versenyzők között, és alaposan visszavetheti az embert egy jól irányzott könyökös vagy akár egy bírói ítélet.
Valahol ezt is szeretjük benne, még akkor is, ha időnként bennünket sújtanak az említett nehezítő körülmények. Sokszor elhangzik: a medence valahol egy laborkörülmények közötti megméretés, nincs testi érintkezés, külön pályán úszik mindenki, végig ugyanolyan a víz. 

a víz, a légmozgás és az ember pozíciója a tömegben. Nem lehet teljesen felkészülni semmire, és leginkább ez adja a szépségét. Számít, hogy az úszó és az edzője hogyan tud dönteni egy adott verseny közben.

A pályafutását egyengető Szokolai László tudna mesélni a kihívásokról és arról, hogyan lett komoly versenyző. Hallgatva, látva önt, úgy tűnik, mondjuk az öt évvel ezelőtt 5 kilométeren világbajnok bohém fiatalemberhez képest megkomolyodott. Vagy csal a látszat?
Érettebb lettem, de talán nem lettem túlzottan komoly. Vélhetően a korral is jár, már 27 éves vagyok, ennek megfelelően kell egy kis komolyság, de nem szeretnék megváltozni. Kell a vidámság a mindennapokban.

Az is a személyiségfejlődését mutatja, hogy idén a Magyar parasport napja egyik nagyköveteként a dohai világbajnokságról videóüzenetet küldött, majd hazaérve tiszteletét tette a rendezvényeken. Hogyan viszonyul a fogyatékossággal élőkhöz és a sportjukhoz?
Vártam az eseményt, rengeteg olyan versenyem volt a medencés országos bajnokságokon is, ahol indultak parasportolók. Az úszás az érzékenyítés szempontjából jobb helyzetben van, mint sok más sportág. De még mindig keveset tudunk arról, hogy milyen is az ő életük, sportjuk. Nekem is számos újdonságot tartogatott az a közös nap, vártam, hogy nagykövet legyek.

Számukra pedig ön nyilván példakép. Elképzelte már, mi lesz, ha olimpiai bajnok is lesz Rasovszky Kristóf?
Nem készülök rá, ahhoz tényleg sok mindennek össze kell jönnie. Ha az leszek, térjünk vissza erre a kérdésre, s elmondom, hogy milyen.