és bár ezután a franciák mindent megpróbáltak – 11-4-es kapura lövési aránnyal zárták ezt a játékrészt –, de az eredmény már nem változott, így a Pat Cortina vezette női válogatott 2–1-re megnyerte a mérkőzést, Norvégia mögött a második helyen végez a tornán, így visszajutott az elitbe. A siker annál inkább bravúros, mert a legjobb magyar női hokis, Garát-Gasparics Fanni sérülés miatt nem játszhatott a világbajnokságon.
„El sem hiszem még, hogy sikerült. Az osztrákok elleni, pénteki meccs után csak éjszaka egykor kerültünk ágyba, ezért is kezdtük talán kicsit fásultak a mérkőzést.
De aztán kipörgettük a savat a lábakból és a másik két harmadban már jól játszottunk. Hihetetlen, hogy visszajutottunk az elitbe” – mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Mayer Fruzsina.
A tornáról az első két helyezett jut fel az elitbe, míg az utolsó Koreai Köztársaság kiesett a divízió I/B-be.