Úgy gondolom, akkor vallhatja magát valaki stabil válogatottnak, ha legalább huszonötször magára ölthette a címeres mezt, addigra szert tesz annyi rutinra, amennyi ezen a szinten kell.”
Dárdai Pál hangsúlyozta: Márton ma már ott tart, hogy a Hertha egyik meghatározó játékosa, a német korosztályos válogatottban lejátszott mérkőzések is nagy hasznára váltak – amit eddig megélt a pályán, már tudja kamatoztatni.
„Marco Rossi a legjobb pillanatban tette be a válogatottba.
Amikor a szövetségi kapitány decemberben Berlinben járt, mindent megbeszélt Marcival – teljesen egyenes és korrekt volt így ez a történet” – osztotta meg.
Az Eb-esélyekről elmondta: „Szombaton megnéztem a Franciaország–Németország meccset, azt láttam, hogy amíg nekünk van egy Szoboszlai Dominikünk és Sallai Rolandunk, addig a németnek van egy Jamal Musialájuk és Florian Wirtzük. Van egy, sőt két jó kapusunk, a védelmünk rendben van, és