Ekkor már csak Perl Zoltán tudta tartani a lépést a hazaiakkal, akik hatalmas lelkesedésünknek és higgadtságuknak köszönhették, hogy – számunkra kissé váratlanul – győzelemmel kezdték az Eb-sorozatot.
Gasper Okorn szerint nem történt tragédia,
holott előzetesen úgy kalkulált mindenki: ahhoz, hogy megmaradjon a reális esélyünk a kontinensviadalra, Izlandot oda-vissza le kell győznünk!
A kapitány a szövetség honlapján következőképpen magyarázta a bizonyítványt:
Először is gratulálok Izlandnak. Többé kevésbé a megbeszéltek szerint játszottunk a harmadik negyed végéig. Addig mi irányítottuk a mérkőzést, vezettünk kilenc ponttal is, utána viszont sok hibát vétettünk. Nem voltunk elég türelmesek, sok elhamarkodott döntést hoztunk, Izland pedig nagyon agresszívan kezdett játszani, amire nem volt válaszunk. Mínusz kilenc pontról visszajőve ők léptek el kilenc ponttal, amiből egy ilyen kiélezett mérkőzésen nagyon nehéz visszakapaszkodni. Nem történt tragédia, de nem ezért jöttünk ide – készülünk az Olaszország elleni hazai mérkőzésre.