Kiderült, Donald Tusk Mandiner-olvasó, kommentálta is a lapunkban megjelent egyik cikket
Lengyelország miniszterelnöke csütörtökön interjút adott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója közben.
Február 2-án folytatódik a labdarúgó-bajnokság, rég nem látott izgalmak várhatók. Górcső alá vettük a csapatokat és az esélyeket.
Amikor nyáron a válogatott gólkirálya, Varga Barnabás, az 57-szeres válogatott Kádár Tamás, valamint az első számú kapus, Nagy Gergely távozott a tolnai városból, sokan egy fabatkát sem adtak azért, hogy akár a tavalyi 5. hely megismételhető lesz. Pláne azok után, hogy az ötödik fordulóban úgy győzte le a Ferencváros Bognár György együttesét, hogy már 45 perc alatt kialakult a 6-1-es végeredmény. Ám ez a bajnoki fordulópontot is jelentett, és megindult a csapat: tizenegy mérkőzésen 26 pontot gyűjtött. Az őszi bajnok stabilitását jelzi, hogy a téli szünetben csupán olyan futballisták távoztak a klubtól, akik kevés játéklehetőséget kaptak, mint Beke Péter, Bőle Lukács, Hegedűs János, Temesvári Attila. A papírforma szerint a Paks a folytatásban nem tudja megtartani előkelő pozícióját, de azt se feledjük: a teljesen egészséges Böde Dániel újra a fedélzeten van.
A Mandiner tippje: 3–5. hely