A 16 esztendős (január 21-én lesz 17) angol fiú korát meghazudtoló játékkal rukkolt ki és sorra dönti meg a rekordokat. A nyitó körben a korábbi BDO világbajnok Christian Kistet búcsúztatta, s vált a legfiatalabb PDC vb-n meccset nyerő játékossá úgy, hogy mindössze 2 leget veszítve 3-0-ra nyert, kiszállóinak fele sikeres volt, emellett 15-ször dobott legalább 140-et, amelyből hét a lehető legjobb érték, vagyis 180 volt.
A 2. fordulóban minden idők legmagasabb átlagát (106.12) produkálta az újoncok közül, Andrew Gilding volt az áldozata (3-1). A legjobb 16 köz jutásért 3-0-ra vezetett, végül 4-1-re diadalmaskodott Matt Cambell ellen.
Korán kezdő és érő típus
Luke Littler 2007-ben született Angliában. Saját bevallása szerint korán megismerkedett a sportággal, 4 évesen már fémnyilakkal játszott. S ha már igazi kocsmasport az olimpiai programba vágyó versenyszám, hősünk is pubokban csiszolta tudását. A BBC-nek elmondta: 8-9 éves korától hetente 4-5 alkalommal játszott Warringtonban. Tehetségére és szorgalmára jellemző, hogy ő a darts első kétszeres utánpótláskorú, azaz junior világbajnoka. Idén éppen egy magyar, az U18-as döntőben 3-1-re is vezető Kovács Álmos ellen győzött (5-3). A nem éppen atletikus alkatú Littler mindent arra tett fel, hogy profi játékos legyen. Már nem jár iskolába, hiába skandálja neki az Alexandra Palace közönsége: »Reggel iskolába mégy«. Korából adódóan nem fogyaszthat alkoholt, amit be is tart bevallása szerint, s ez is előnye a már befutott sztárokkal szemben.