Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: így áll most a Fidesz és a Tisza Párt

Továbbra is zajlik a közvélemény-kutatások „háborúja”, utánajártunk, mekkora a valós különbség a Fidesz és a Tisza között.

A világklasszis magyar játékos azt mondta, ő is hozzátett a sikerhez, de ehhez az egész csapat kellett.

Úgy gondolom, hozzátettem a részemet a csapat sikeréhez, de ez rajtuk is múlik, nélkülük nem jött volna össze – mondta Szoboszlai Dominik a magyar-montenegrói mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Nemzeti Sport szerint.
A világklasszis játékos szerint az első gólnál a montenegrói nyolcas srác cukkolta, ez pedig őt motiválta. „Szeretem az ilyen játékosokat, mert kihozzák belőlem a még jobbat. Úgy voltam vele: lássa meg, hova is érkezett. A végére rá is jött, hol van” – jelentette ki.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube