Kiborult Szoboszlai mestere (Videó)

2023. november 10. 06:24

A Liverpool vezetőedzője szerint nincs mit szépíteni a Toulouse elleni vereség után.

2023. november 10. 06:24
KLOPP, Jürgen

Jürgen Klopp a francia Toulouse elleni 3-2-es vereség utáni sajtótájékoztatón értékelte a Liverpool teljesítményét. A vezetőedző nem kertelt, elismerte: csapata rosszul játszott.

„Rászolgáltunk a vereségre, mert az ellenfelünk szinte az összes döntő párharcban fölénk kerekedett. Túl sok olyan jelenet volt, amikor meg kellett volna szereznünk a labdát, mégsem sikerült. Ráadásul kétszer is túl könnyen adtuk el a labdát, az egyikből gólt kaptunk, a másiknál, már nem is emlékszem, szintén, vagy azt a gólt nem adták meg” – nyilatkozta.

Többször hangsúlyozta, a három kapott gól – vagyis öt, amiből kettőt nem adtak meg a francia csapatnak – nagyon sok, nekik viszont nem sikerült sokat lőni. Klopp elismerte, a mérkőzéssel kapcsolatban a csapat teljesítménye miatt a legelégedetlenebb.

Jürgen Klopp kedélyállapotát jól tükrözte, amikor a sajtótájékoztató egy adott pontján kiakadt, amiért behallatszódott a Toulouse-i szurkolók ünneplése, és ezért nem értette jól a  kérdéseket. „Kinek az ötlete volt, hogy itt rendezzék a sajtótájékoztatót?” – kérdezte dühösen.

A magyar játékos, Szoboszlai Dominik teljesítményéről külön nem nyilatkozott, ahogy semelyik másik játékoséról sem. Szoboszlait egyébként csak a második félidőre cserélte be.

Mutatjuk Klopp fent említett kifakadását is:

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. november 10. 13:35
Ezek szerint a csak a pályára kiküldött mez nem nyeri meg a meccset. Amúgy rendszeresen a B csapattal játszanak a PL-hez képest, ami nyilván tudatos, mivel kell a pihenés az sztároknak is.
need-info
2023. november 10. 10:00
Szoboszlai válságban van... /humor/
powerage
2023. november 10. 08:50
Hoppá!
akkor ki
2023. november 10. 07:16
states-2, nem mondanám, tegnap az egész csapat rosszul játszott. Ne igyál előre a medve bőrére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!