Huligántámadás veszélye miatt lemondták budapesti sétájukat a románok

2023. október 12. 11:48

Váratlan fordulattal kezdődhet a Fehéroroszország−Románia Eb-selejtező.

2023. október 12. 11:48
null

Csütörtökön rendezik a Szusza Ferenc Stadionban a Fehéroroszország−Románia Eb-selejtezőt. A bukaresti Fanatik portál szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség huligántámadás veszélyére figyelmeztette a román szövetséget. Ezzel kapcsolatban kereste meg a Nemzeti Sport az MLSZ-t.

Kiderült, hogy a huligántámadás veszélyére hivatkozva lemondta mérkőzés előtti szokásos sétáját az Eb-selejtezőt játszó román válogatott.

A lap arról is tájékoztatott, hogy a FRF szakmai igazgatója, Mihai Stoichita szerda reggel még úgy nyilatkozott, nem tud ilyen üzenetről, sőt, nem is tart a magyar szurkolók támadásától, mert két éve, az U21-es Eb-n sem érte atrocitás a román csapatot.

Délben azonban a Gazeta Sporturilor helyszíni tudósítójának már elismerte, lemondták a csütörtöki sétát.

„Bármilyen nemzetközi mérkőzés előtt a vendégcsapat kérhet védőőrizetet sétához. A budapesti kollégáktól kapott üzenetben megkértek, közöljük, ha kérünk rendőri őrizetet a nemzeti csapat sétájára” – válaszolta a román szövetség a bukaresti sportlap kérdésére.

A Nemzeti Sport megkereste az MLSZ-t, amelynek kommunikációs osztálya azt közölte, hogy nincs tudomása figyelmeztetésről a fehérorosz–román mérkőzéssel kapcsolatban.

Nyitókép: ALEX NICODIM / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szilvarozsa
2023. október 13. 07:01
Nagyon helyes! Románok csak ne nagyon lófrálgassanak Budapesten!
Málaga21
2023. október 12. 18:39
Régen volt, hogy román válogatottat felismertek külföldön.
Majdmegmondom
2023. október 12. 18:31
Az eszem megáll! Hogy a francba lehet egy ilyen meccset Magyarországon megengedni??? Balhé lesz mindenképp és ezért mi kapunk büntetést, ráadásul a libsik is ráugranak a sztorira. Kell, hogy megint lerasszistázzanak bennünket?
Mazsola0408
2023. október 12. 16:08
Talán kérdezzék meg Balutát milyen szörnyű élete volt Magyarországon, Lehet akkor észre veszik, hogy nem romániában vannak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!