Fehérvár - Ferencváros: a kilenc meccs óta veretlen FTC a fő esélyes, de...

2023. augusztus 06. 15:56

A Fradi vasárnap este tér vissza az NB I-be – rögtön egy rangadóval debütál az aktuális bajnok!

2023. augusztus 06. 15:56
MMAEE, Samy; KODRO, Kenan; KNOESTER, Mats David
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A „rangadó” kifejezés akkor is helytálló, ha a „Vidi” a tavalyi szezonban éppen hogy benn maradt az első osztályban, a Ferencváros pedig sorozatban az ötödik bajnoki címét szerezte.

Nem is olyan rég, még ez a két együttes számított az aranyérem fő esélyesének, ám a tavalyi szezon gyászos szereplése után még az is gyengítette a fehérváriakat, hogy a névadó fő szponzor, a MOL kiszállt a támogatásból.

Vasárnap este immár a 111. első osztályú mérkőzés következik a két klub között, és elég jelentős a Fradi fölénye: 52 győzelem mellett mindössze 27-szer szenvedtek vereséget, ráadásul az utolsó kilenc bajnokin (hat győzelem és három döntetlen mellett) úgy maradtak veretlenek, hogy a 2020 júniusában rendezett bajnokira már aranyérmesként utazott a Ferencváros, a fehérváriak pedig a búcsúmeccsét játszó csapatkapitány, Juhász Roland büntetőjével tudtak győzni...

Bartosz GRZELAK
A Vidi szakvezetője, Bartosz Grzelak az újpesti vereség után nincs könnyű helyzetben... Fotó: fehervarfc.hu

Bartosz Grzelak: A Ferencváros erősen tért vissza a BL-kiesés után

Kis figyelmezető a Fradi számára, hogy a tavaly augusztusban ugyan egy 4-0-s sikerrel nyitották a hármas csatát a Fehérvár ellen (érdekesség: a zöld-fehérek akkori kezdőből Rasmus Thelander, Vécsei Bálint az egyaránt eredményes Carlos Auzqui és Xavier Mercier valamint Vécsei Bálint és Ryan Mmaee, a cserék közül pedig Franck Boli és Adnan Kovacevic sem a Fradi játékosa, ráadásul Muhamed Besic még lábadozik súlyos sérülése után, a másik oldalon Stopira, Artem Sabanov, Loic Nego, Claudiu Bumba, Dárdai Palkó, Ivan Petrjak, a cserék közül pedig Peter Pokorny, Funsho Bambgoye és a gólerős Budu Zivzivadze igazolt el Székesfehérvárról és a válogatott Fiola Attil sem lép pályára), és azóta kétszer is 2-2-re végzett egymással a két csapat.

A vasárnapi mérkőzés előtt a fehérvári mester, Bartosz Grzelak a következőket fogalmazta meg a klub honlapján:

A héten természetesen kielemeztük az újpesti mérkőzést, jó intenzitású edzéseink voltak, valamint Siófokon tartottunk egy csapatépítő programot is, ami szintén fontos volt a csapat építése szempontjából, így azt gondolom, jól sikerült a heti munka. A korábbi nemzetközi tapasztalataim alapján a kupasorozatok ezen időszaka még nem vesz ki olyan sokat egy csapatból, mint például egy őszi csoportkörös szereplés, így nem foglalkoztunk azzal, hogy a Ferencváros még csütörtök este pályán volt és ez mit jelenthetne a vasárnapi bajnokira nézve. Úgy látom, hogy az FTC erősen tért vissza a pályára a Klaksvík elleni BL-selejtezős kiesés után, azóta két jó mérkőzésen vannak túl a Shamrock Rovers ellen. Magasan képzett játékosaik vannak minden posztra, így nehéz ellenfélre számítok, de ez egyben egy jó lehetőség nekünk is a javításra a múlt heti meccs után”

MMAEE, Samy; DIBUSZ Dénes
Samy Mmaee határozott védő, de az ellenfél kapuja előtt sem jön zavarba. A Shamrock elleni visszavágón is eredményes volt Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)

Máté Csaba: Elindultunk egy jó úton...

A Ferencváros megbízott (?) vezetőedzője a zöld-fehérek honlapján nem titkolta: győzelemmel szeretnének rajtolni a bajnokságban!

„Az első bajnoki meccs mindig nagyon fontos, hiszen ez adja meg az alaphangját a bajnokságnak - kezdte Máté Csaba. - Természetesen szeretnénk jól, győzelemmel rajtolni. Két sikeres Európa Konferencialiga-mérkőzésen vagyunk túl, fontos, hogy ennek a teljesítménynek legyen folytatása. A Shamrock elleni párharc során elindultunk egy jó úton, ezen szeretnénk tovább menni a bajnokságban is. A Fehérvár nagy átalakuláson ment keresztül, sok játékos távozott. Ennek van előnye is, hátránya is. A bajnokság elején nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz megítélni, hogy ki, milyen játékerőt képvisel. Mindent megteszünk a győzelemért!” 

Nyitókép A fehérvári házi gólkirály, Kenan Kodro eltüntetése döntő lesz a Fradi-védelem számára Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. augusztus 06. 19:44
Mindenki elégedett! A Fehérváriak azért mert 3 gólt rúgtak a Fradianak. A Fradi azért,mert ötöt rúgott idegenben.
Halder_1899
2023. augusztus 06. 19:41
Ami 2-0 után jött, a bekapott 3 gól hát... Szívinfarktus közeli. 3-2 es fehérvári vezetésnél szétrobbantam a dühtől, de aztán jött 3 FTc gól. 5-3, nem tudom, a védelem továbbra is érdekes. Az, hogy megint leállt a csapat 2 gólos vezetésnél, ez állandó úgy tűnik az nb1ben 1 éve minimum. Hajrá Fradi !!
rugbista
2023. augusztus 06. 19:34
Jó sok gól potyogott, a védelmek nem remekeltek, de élvezhető meccs volt.
Halder_1899
2023. augusztus 06. 19:21
5-3 a Fradinak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!