Szabó Bence: Az igazam érdekében sosem voltam képes meghunyászkodni!

Olvastam, hogy mint minden rendes magyar gyerek, először a focival próbálkozott, majd belekóstolt a röplabdázásba, végül mégis a vívásnál kötött ki. Miért?

A mai napig meggyőződésem, hogy egy fiatal sportoló esetében a leglényegesebb, hogy a nevelőedzője megszerettesse vele a sportágat, és persze, az is fontos, hogy a gyermeknek „Pista bácsi”, „Jóska  bácsi” is szimpatikus legyen. Szerencsére nagyon jó szakemberekhez kerültem, hiszen előbb Markovits Bandi bácsi, majd Jakab László is az ízig-vérig nevelőedzők közé tartozott. S hogy miként kerültem a sportág közelébe? Édesanyám franciatolmácsként dolgozott egy nemzetközi vívóversenyen, amelyre magával vitt. Nemcsak a hangulat fogott meg, hanem 12 éves gyermekként az is magával ragadott, hogy az első helyezett angol versenyzőnek – igaz, nem a vívókezén - műkézfeje volt.

Miben hasonlított a szöuli karddöntő az 1956-os melbourne-i véres vízilabdafináléhoz?  

Mikor volt az a pillanat, amikor érezni lehetett: sokra viheti vívóként?

Most mondjam azt, hogy amikor először beléptem a Király utcai vívóterembe? (Nevet.) Élveztem az edzések minden egyes pillanatát, és 12 évesen az sem okozott gondot, hogy Óbudáról, két átszállással utazzak mindennap a Belvárosba. A kislányom jövőre lesz ugyanennyi idős. Biztos, hogy manapság nem engedném  meg, hogy nap, mint nap hasonló túrákat tegyen meg. Sokat változott körülöttünk a világ… 

Nyilván többen megkérdezték már azt is: miért a kardot választotta a tőrrel szemben?

A vívást a gyermekek többsége a kosztümös vívással azonosítja, így voltam ezzel én is, éppen ezért csak a kard jöhetett számításba, ahol vágni és szúrni is lehet. Ekkoriban természetesen még sehol sem lógtak a hülye vezetékek, nem volt találatjelző, a videóbírót még hírből sem ismertük, éppen ezért úgymond „szárazon” kellett bevinni a találatot, amelyet szabad szemmel is látni lehetett. Ehhez viszont nagyon jól meg kellett tanulni vívni! Ezért aki „szárazon” megtanult vívni, abból nem tuskirály, hanem egy remek vívó vált!

A felnőtt válogatottba 1988-ba került be. Miként emlékszik az egészen különleges hangulatú, szöuli ötkarikás játékokra? Hiszen nem csak hogy nyakunkon volt a rendszerváltás, hanem két bojkott után, 12 évet követően rendeztek újra teljes olimpiát, amely Magyarország sporttörténelmébe minden idők egyik legsikeresebb eseményeként vonul be, hiszen 11 aranyérmet szereztünk – közte volt az ön nevével is fémjelzett kardcsapat máig emlékezetes diadala…

Sosem felejtem el: világszerte eszméletlen nagy várakozás előzte meg Szöult, hiszen az 1976-os montreali olimpián az afrikai országok bojkottja miatt volt csonka a rajtlista, így tulajdonképpen 12 év után volt újra teljes az ötkarikás mezőny! Számomra az egész év fantasztikusan sikerült, bekerültem a válogatottba. Az egyéni szereplésemre nem volt esély, hiszen Gedővári Imre és Nébald György helye biztos volt, és Bujdosó Imre is teljesen jogosan kapta meg a lehetőséget, hiszen Szöul előtt Világkupát nyert, de számomra az is maximális boldogságot jelentett, hogy csapatban részt vehettem életem első olimpiáján.

és a maximumot próbáltam kihozni magamból.

A Szovjetunió elleni döntőt a mai napig minden idők egyik legizgalmasabb vívófináléjaként emlegetik – nem csak a sportágon belül…

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy részt tudtam venni ebben a sikerben. A döntőbeli csatáról a szintén mai napig emlékezetes melbourne-i vízilabdadöntő jut eszembe. 1988-ban, a szovjetek ellen ugyan nem folyt vér a páston, de irdatlan kemény csatát vívtunk egymással, ellenfelünk harcmodora a durvaság határát súrolta, de mi is rendesen odatettük magunkat. Biztos, hogy a rendszerváltás miatt is óriási volt a várakozás! Végig a szovjetek vezettek, számunkra nem is lehetett volna jobban kiélezni, hogy végül az utolsó asszó végén, jobb találataránnyal szereztük meg az aranyérmet. De ahogy hallottuk, ez nem csak számunkra jelentett földöntúli boldogságot!

Az már csak plusz öröm volt számomra, hogy a döntőben, újoncként a legeredményesebb voltam, hiszen három győzelemmel segíthettem a csapatot. 

1992-ben még úgy tartották, csak az jár pszichológushoz, aki "dilis"...

Négy évvel később, Barcelonában már az egyéniben is esélyesként indult, sőt érvényesítette is a papírformát, hiszen e számban is olimpiai bajnok lett. Egy korábbi nyilatkozatában említette: ebben az időszakban ön volt az első magyar sportoló, aki nem „sunyiban” járt sportpszichológushoz…

A Barcelonát megelőző két évben csak és kizárólag az olimpiára készültem, meg sem fordult a fejemben, hogy más nyerheti meg a kard egyénit, hiszen ekkor már egyetlen, a világ élmezőnyébe tartozó ellenfelemtől sem tartottam. Ám bármennyire tele voltam önbizalommal, mesterem, Zarándi Csaba és Kovács Tamás szövetségi kapitány javaslatára annak ellenére felkerestem dr. Budavári Ágotát, hogy ebben az időszakban sokan még úgy tartották: csak az járt pszichológushoz, aki „dilis”. Ágota segítsége is kellett ahhoz, hogy egészen különleges, ihletett állapotban vívtam végig az olimpiát. A doktornő többek között elmondta: „Bence, a páston egyedül lesz, a találatokat magának kell bevinni!” Megfogadtam a tanácsot, és ahogy elterveztem, asszóról asszóra javuló formát mutattam, a fináléban az olasz Marco Marint 5-1-re győztem le, akit pedig különösen hajthatott a győzelmi vágy, hiszen már a Los Angeles-i olimpián is a döntőig jutott, és 1984-ben is a második helyen végzett.  

Mi a jó vívó legfőbb ismérve?

A magyar kardvívásra mindig az volt jellemző, hogy széles technikai és taktikai alapokkal rendelkezünk, minket még tényleg megtanítottak vívni, és ami szintén fontos, komoly edzőpartnerekkel készültünk, így nem volt mitől félnünk. Szilágyi Áron is azért lett korszakos vívó, mert a hihetetlen technikai tudáson kívül zseniális lábmunkával rendelkezik, és mindemellett hihetetlen alázattal dolgozik. Sikerének az is a titka, hogy az elmúlt húsz évben ő tette a legtöbbet azért, hogy háromszoros olimpiai bajnok legyen.

Visszavonulása után az Újpest elnöke lett, sőt egy darabig a futballisták közvetlen főnökeként dolgozott. Ekkor, 1998-ban nyert mindmáig utoljára bajnoki címet a lila alakulat. Miként emlékszik vissza erre az időszakra?

Nagyon nagy nehézségeink voltak akkoriban nem csak a futballistáknál, hanem az anyaegyesületnél is. De én mindig az igazat állítottam, az volt az álláspontom, hogy mindig a frankót mondom, nem hitegetek senkit, és nem hazudok senkinek. Abban az időszakban az volt a legfontosabb, miként tudjuk összetarhálni a pénzt a működéshez, hiszen a szakma nem szorulhatott háttérbe. A futballisták mindig külön kasztot képviseltek, és az eddigi utolsó bajnoki cím is csak úgy jött össze, hogy a téli szünetben kockáztattunk, és a meghatározó játékosok közül Szűcs Lajost eladtuk a Kaiserslauternnek, Szanyó Károlyt a Debrecennek, Zombori Zalánt a Vasasanak, Kovács Zolit pedig a PAOK Szalonikinek. Várhidi Péter remek, nyerő típusú futballistákkal (Véber Gyuri, Korsós, Herczeg, Pető) pótolta őket, ezért is jött össze az aranyérem.

Mi a közös az Orbán-kormányban, a Real Madridban és - Szabó Bencében? 

Dolgozott a MOB sportigazgatójaként, majd főtitkáraként is. Maradt önben hiányérzet, esetleg mit csinálna másként?

Aki hozzánk fordult, annak próbáltunk segíteni, mindenki előtt nyitva állt az ajtóm lehetett szó az ökölvívókról, a teniszezőkről, bármely sportág képviselőjéről. Az egyik fő cél az volt, hogy az anyagi helyzet rendben legyen, jöttek is az eredmények. Sokan hosszú ideig kompromisszumképesek, és inkább nem állnak bele a konfliktusokba, én nem éreztem azt, hogy erre képes lennék, az igazam érdekében sosem voltam képes meghunyászkodni.

Ezzel együtt nem igazán teljes a sportvezetői karrierje, hiszen a Nemzetközi Vívó Szövetségben is fontos pozíciót töltött be, mégsem jelölték újra, valamint Magyar Olimpiai Bizottság és a sportága elnöki pozíciójáért vívott csatában is alulmaradt. Miként élte meg ezeket a – nevezzük így – veszteségeket?  

Tényleg őszintén mondom: nagyon könnyen. Hirtelen csak két példát mondanék: az Orbán-kormányt is újból megválasztották 2010-ben, és azóta is ők az ország első számú vezetői. Vagy éppen Carlo Ancelottit is kirúgták korábban a Real Madridtól, idén pedig Bajnokok Ligáját nyert a királyi gárdával. Sok furcsa ember van a környezetünkben, éppen ezért nem szabad tragédiaként felfogni, ha egy választást elbuksz. Jó példa volt erre a MOB-elnöki pozíciójáért vívott harc: pár nappal a választás előtt mindegyik, politikából érkező sportvezetőnél még én voltam a befutó, aztán a döntés napján hirtelen megváltozott a helyzet. Erről a legendás”A profi” című film jut eszembe, amelyben amíg a főhős a repülőn ült, megjósolták, hogy mire leszáll, más szelek fújnak. Visszatérve a MOB-elnökválasztásra: csúnyán elbántak velem, amit talán nem érdemeltem meg. Ami pedig a sportágamat illeti: ha nem fontos, hogy valakinek nem csak jelentős sportolói, hanem szakmai múltja is van, éppen ezért nemzetközi szinten is megfelelően tudná továbbra is képviselni a sportágat, akkor nincs miről beszélni.

A büszke családfő életfilozófiája: csak lazán!

Fejezzük be kellemesebb témával: tudom, hogy rendkívül sportos és tartalmas életet él, és rendkívül büszke a családjára. Attól sem ijedt meg, hogy 60 éves lett?

Egyáltalán nem, remélem a feleségem, Éva sem! Valóban büszke vagyok a családomra: Bence fiam sikeres sportvezető, ügyvezetőként és sportigazgatóként is megállja a helyét a III. Kerületnél, jólesik, hogy a mai napig kikéri a véleményemet, de a végén ő dönt. A 11 éves Szonja lányom a második házasságomból született, és már neki is határozott elképzelései vannak az életről. Kijelentette, hogy ne izguljak, ő úgysem vívó lesz, hanem táncosnő. Südi Iringóhoz jár, már most jól beszél angolul, és amerikai barátomnak is elmondta: ő nem „Fencer” lesz, hanem „Dancer”. A nevelt fiam a III. Kerületben focizik, a nevelt lányom pedig az Egyesült Államokba jár egyetemre, ösztöndíjjal. Ilyenkor nyáron remekül érzem magam Siófokon, a kertes házamban, nemrég vettem egy szőlőbirtokot, emellett biciklizem, teniszezem, és megpróbálom lazán intézni nem csak az üzleti ügyeimet, hanem az élet egyéb ügyes-bajos dolgait is…

Nyitókép Szabó Bence a MOB főtitkáraként is dolgozott Fotó: MTI/Kovács Tamás