A „Középület/sport és szabadidős” kategóriában a Békéscsabai Röplabda Akadémia épülete kapta meg a 2021. évi Építőipari Nívódíjat. Május 16-án pedig az U17-es csapatok első osztályú bajnoki döntőjében a békéscsabai együttes épp a Vasast győzte le hazai pályán, a Békéscsabai Röplabda Akadémián, és ezzel országos bajnoki címet szerzett. Mi a véleménye a békéscsabai utánpótlásról és a fiatalok beépítéséről a felnőttcsapatba?
Nagyon jól halad a békéscsabai utánpótlás, valamint az akadémiai rendszer kialakítása, illetve a fiatalok beépítése a felnőttcsapatba.
Például amikor Bagyi (Bagyinka Fanni, a magyar válogatott és a Békéscsaba feladója – a szerk.) sérült volt, akkor több fiatal feladó is segített a felnőttcsapat edzésén, illetve utazott a meccseinkre is. Minden csabai csapat bekerült az utánpótlás ob-döntőkbe. Illetve a Békéscsabai Röplabda Akadémián is rendeztek meccseket. Mindez nagyon nagy dolog a csabai röplabdázásnak. Hatalmas tett, hogy megépült az akadémia, és hogy ilyen körülmények között tudnak edzeni a fiatalok, azaz minden egyes korosztályos csapatunk tagjai. Ez az infrastruktúra és háttér alapozza meg az együtteseink kiváló teljesítményét. Nagyon komoly konditeremmel is rendelkezik az akadémia, ez is hatalmas segítség nekünk a felkészülésben. A felnőttcsapat pedig remek példát mutat a fiataloknak, így egyre több fiatal röplabdázik Békéscsabán. Sőt, a szerb játékosaink is rendkívül értékelik az itteni fantasztikus körülményeket, márpedig Szerbia nagyon híres a kiemelkedő röplabdájáról. Az akadémia csarnoka és felszereltsége nemcsak utánpótlásban kiemelkedő, hanem felnőttszinten is párját ritkítja.
Nyitókép: A Swietelsky-Békéscsaba bajnoki ezüstérmes lett a 2021-2022-es idényben. Fotó: Imre György