Mark Cavendish a világ egyik legjobb sprintere. Tizenhatodik alkalommal húzott be szakaszt a Giro d'Italián, a Tour de France-on senki nem nyert nála több napot. Korábban világbajnok volt két szakágban is (országúti mezőnyverseny és pályakerékpár); ő az idei Giro-mezőny egyik legtöbbet látott sztárja. Ezért is volt különös elismerés, amikor a szerdai csapatbemutatón elképedt arccal dicsérte a Hősök terére kiözönlő tömeget a színpadon. Onnan is emlékezhetünk rá, hogy Valter Attila tőle kapta azt a jótanácsot, miszerint mindenek előtt élvezze ki ezt a három magyarországi napot, mert ez világviszonylatban is ritka, és ő, minden nagy győzelme előtt azokra a szeretethullámokra emlékszik legjobban, amit hazai versenyzőként egyszer-egyszer átélt.
Valter Attilának, Fetter Eriknek és Peák Barnabásnak lesz még három hét tennivalója, de maradtunk úgy vele most soktízezren, hogy ugye lehet még ilyen élményben részesülni, mint ez a három nap. Szerencsére: lehet. Jövő héten rajtol Magyarország egyhetes saját körversenye, a Tour de Hongrie, története talán legerősebb mezőnyével. A kínált program ugyanaz, mint a Girón: kalandos kirándulás az ország egyik gyönyörű pontjára, álmélkodás a félelmetes állóképességű férfiak teljesítményén, szurkolás, életöröm. A szakaszok itt találhatóak.