A háború poklából érkező kárpátaljai újságíró: Bár a kilátások vészjóslóak, a szülőföldünkön kell maradnunk!

A kitűnő sportújságíró azóta már szerencsésen hazaérkezett Ungvárra, és mi sem természetesebb, hogy a KISZó szerkesztőségében fogadta a Mandiner Sport érdeklődését.

- Mondhatom, hogy minden zökkenőmentesen zajlott, azt leszámítva, hogy Záhonyban három órát várakoztam a vonaton, mert éppen 3000 menekült érkezett a magyar határra. Ezt követően autóval épségben és szerencsésen hazaérkeztem…

- Mi fogadott?

- Kárpátalját szerencsére nem érte eddig sem bomba-, sem rakétatámadás, de a légiriadó az első napokban folyamatos volt, amely azóta csökkent. Ezzel együtt kedd óta már négyszer éltünk át hasonlót, amely természetesen még így is rémisztő.

Én megpróbálok nyugodt maradni, de a gyerekek, és a feleségem is rendre megrémül ilyenkor. Meg is értem őket, hiszen nincs rá jobb szó, nyomasztó mindezt rendszeresen átélni.

- Örökké kitörölhetetlen a dátum: február 24-én kezdődött a háború. Miként emlékszel vissza az első napokra?

- Egy barátom hajnal ötkor telefonált, még félálomban voltam, és elcsukló hangon csak annyit szólt a telefonba: „elkezdődött”. Mire kimondta, egyből magamhoz is tértem. Kijev és Harkov bombázásával kezdődött ez a rémálom, amely ma már életünk szerves részévé vált. Hatalmas tömeg árasztotta el a határokat, nem csak Magyarország, hanem Lengyelország, Szlovákia és Románia felé is, ma már a Kárpátaljáról elmenekültek száma mintegy 20-40 ezerre tehető, de egy egy jelentős réteg azért itt marad. Nem tudom, meddig bírja el a régió ezt a nyomást; mindez azért aggasztó kissé, mert a menekültáradat folyamatosan érkezik Ukrajna belsejéből hozzánk, még ha nem is olyan ütemben, mint a háború első napjaiban.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy már javul az időjárás, így Csap mellett egy 1500 főt befogadó sátortábor építése is megkezdődött, ahová szintén folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok a különböző országokból – egy jelentős részük Magyarországról is. Borzasztó ez az egész, hiszen fenekestül fordult fel az életünk, de bízunk Istenben és folyamatosan imádkozunk, hogy ez a viszonylagos béke itt, Kárpátalján megmaradjon. De tudod mit a legnehezebb megszokni, mit a legborzasztóbb átélni?

- Meséld el, kérlek.

- Sajnálatos, hogy ma már mindennapos a katonai tiszteletadással járó temetés, eddig 20 kárpátaljai háborús áldozatról tudunk, köztük négy magyar fiatalemberről. Ehhez képtelenség hozzászokni…

- Ebben a kiélezett helyzetben talán még nagyobb felelősség hárul az ukrajnai és kárpátaljai magyarság legpatinásabb és legismertebb lapjára, a Kárpáti Igaz Szóra. Miként tudtok e háborús körülmények között dolgozni?

- Természetesen a kialakult helyzet a mi életünkre is óriási hatással van. A háború kitörése után a szerkesztőségünket öten, hatan elhagyták, de szépen lassan ők is visszaszivárognak. Jelenleg tizenhatan dolgozunk erőnket megfeszítve azért, hogy ez a 102 éves lap tovább éljen. Éppen a háború kitörése előtt volt egy előfizetési akciónk, így azt még csak a napokban tudjuk majd felmérni, hogy mennyivel csökkent a nyomtatott lapszám olvasótábora. A háborúról viszont élőben közvetítünk, és az online valamint Facebook-oldalunk látogatottsága is megduplázódott az elmúlt időszakban. De erről a kétes dicsőségről szívesen lemondtunk volna…

- Végezetül: miként élted át, hogy a Magyar Sportújságírók Kongresszusán a tagság hosszú másodpercekig, felállva tapsolt téged?

- Nagyon meglepett, hogy mindenki felállt, így is kifejezve a szolidaritását. Abszolút nem számítottam erre! Nem vagyok egy könnyen elérzékenyülő típus, de nekem is muszáj volt jó pár másodpercig becsukni a szememet, mert el kezdett folyni a könnyem. Nagyon megható, hogy ebben a kilátástalan helyzetben nem csak az MSÚSZ erkölcsi és anyagi támogatására számíthatunk, hiszen a vajdasági és erdélyi kollégáink is mellettünk állnak. Ez a fajta szakmai és szolidáris kiállás erőt ad a folytatáshoz, hiszen nekünk Kárpátalján van dolgunk, itt kell szolgálnunk, és bár a kilátások egyelőre vészjóslóak, ezekben a nehéz időkben is a szülőföldünkön kell maradnunk. Annak ellenére, hogy egyesek hiába próbálnak mesterségesen ellentéteket szítani közöttünk, mi is Ukrajnában élünk, ahol értelemszerűen meg akarjuk őrizni a magyarságunkat, és a nyelvünket.

és békében élhetünk tovább. Bár azzal már most mindenki tisztában van: soha nem lesz olyan életünk, mint amilyen a háború kitörése előtt volt…

Nyitókép: Dunda Györgynek felállva gratulált az MSÚSZ tagsága. Fotó: Szarka Lajos